Szerbia
Újabb 155 fiatal család jutott otthonhoz a vidékfejlesztési és családtámogatási program keretében
Betűméret:             

Állami támogatással újabb 155 fiatal család jut falusi házhoz.

„Ezzel a lépéssel villámgyorsan feljavítjuk a demográfiai képet, és miközben ma aláírtam a szerződéseket, felfigyeltem arra, hogy szinte mindenki 30 évnél fiatalabb, bár a vissza nem térítendő támogatás felső határa 45 év” – jegyezte meg a Tanjugnak nyilatkozva Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vidékre költözők 70-80 százaléka magasan képzett személy.

"Ezek a fiatalok tudják, mivel akarnak foglalkozni, csak logisztikai támogatást kérnek az államtól, egy anyagi löketet, hogy nem kelljen hitelt felvenniük" - mondta a miniszter, hozzátéve, az elmúlt időszakban összesen 3000 falusi ház talált gazdára a pályázatok révén.

"Ezek elhanyagolt üresen álló házak voltak, de mára otthonokká váltak, ahová családok költöznek be, és általuk a falu életre kel" – jelentette ki Krkobabić.

Példaként elmondta, Péterrévén ma már 82 család él, és egy óvoda is megkezdte működését.

A miniszter elmondta, a fiatal családoknak, miután megtalálták a számukra megfelelő falusi házat, csak át kell adniuk pályázatukat. Az állam az önkormányzatoknak utalja át az eszközöket, akik majd átutalják az eladónak az ingatlan árát. "A legfontosabb, hogy mindenki kap házat, aki megfelel a feltételeknek, és senkinek nem kell ismeretség és összeköttetés ahhoz, hogy ezt elérje" - jelentette ki Krkobabić, majd hozzátette, amíg a fiatalok érdeklődést mutatnak a falusi házvásárlási program iránt, addig az állam azt támogatni fogja.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője és nagykövete ma kijelentette, hogy az EU szeretné, ha Szerbia csatlakozna, de elvárja a reformok megvalósítását, illetve az egyértelmű geopolitikai irányultságot az Európai Unió felé. „A Nyugat-Balkánra és Szerbiára összpontosítunk. Politikai...
2025. MÁJUS 9.
[ 12:01 ]
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke ma este gratulált XIV. Leó pápának a római katolikus egyház új vezetőjévé történt megválasztásához, és meggyőződését fejezte ki, hogy Szerbia vele is ugyanolyan jó együttműködésre számíthat, mint Ferenc pápával. Vučić ezt Moszkvában mondta el, egy vacsora után, amelyet...
2025. MÁJUS 8.
[ 22:23 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke kijelentette, hogy van rá lehetőség, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök teljesítse a diákok követelését, és rendkívüli parlamenti választásokat írjon ki. Mint hozzátette, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a diákok közvetlenül forduljanak Vučićhoz. Brnabić a Pink televízió...
2025. MÁJUS 8.
[ 11:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó