Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, ha a blokádokban részt vevő diákok és polgárok „folytatni fogják az erőszakot”, az állam „maga választja meg az időpontot, amikor ennek véget vet”.
Vučić a Pink televíziónak adott interjúban úgy vélte, hogy a szerb állami szervek a blokádok résztvevőivel „demokratikusabban viselkedtek, mint az EU és Európa szinte összes országának 95%-a”.
„Senki közülünk nem örül, és nem szadista, hogy veréssel akarja megmutatni, ki az erősebb. Tudjuk, ki az államban a legerősebb. Az állam definíció szerint birtokolja a fizikai kényszer monopóliumát, de annak demokratikusnak kell lennie. Az államnak választania kell a pillanatot, és annak az utolsónak kell lennie, amikor erőt alkalmaz. Mi kivárjuk az utolsó pillanatot, és reméljük, hogy erre az erőre sosem lesz szükség” – mondta a szerb elnök.
Hozzátette, hogy „biztosan” kijelentheti: „a színes forradalom Szerbiában véget ért”.
„Március 15-én volt esélyük arra, hogy likvidáljanak. Aznap délután lelepleztem néhány bűnözői csoport tervét – nem a diákokról beszélek –, akik egyes állami struktúrákkal együttműködtek. Most már biztosan kijelenthetem, hogy a színes forradalomnak vége, és most már az a feladatunk, hogy minél előbb visszatérjünk a gazdasági fejlődés útjára” – közölte Vučić.
Úgy értékelte, hogy a szerbiai Rádió és Televízió (RTS) belgrádi székházának többnapos diákblokádja „példátlan bűncselekmény”.
Vučić tegnap este azt is bejelentette, hogy május 9-én Moszkvába utazik a katonai díszszemlére, ahol – mint hangsúlyozta – büszkén fogja képviselni Szerbiát a fasizmus felett aratott győzelem 80. évfordulójának megemlékezésén.
Kapcsolódód tartalom:
Vučić: Követelni fogom a felelősségre vonást



Csak a párthoz kötődő verőlegényekre számithat.