Szerbia
Vučić és Putyin találkozója: Jó a két ország együttműködése, de minden területen erősíteni kell
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma kijelentette, hogy Szerbia és Oroszország jó együttműködést folytat különböző területeken, de ezt az együttműködést növelni kell és megszilárdítani minden szinten.

„Tudja, hogy számunkra létfontosságú kérdés a gázellátás. Hosszú távú szerződésünk nagyon kedvező feltételeket biztosít, és köszönöm ezt Önnek. Reméljük, hogy meg tudjuk tartani ezeket a feltételeket, vagy ha lehetséges, akár javítani is tudunk rajtuk, ha szabad így fogalmaznom” – mondta Vučić az orosz elnökkel folytatott megbeszélésén a Kremlben.

Hangsúlyozta, hogy egyetért Putyin azon megállapításával, miszerint a két ország növelhetné árucsereforgalmát, és rámutatott, hogy erre igen nagy lehetőségek vannak.

Köszönet Oroszország hatalmas támogatásáért Szerbia integritása és szuverenitása megőrzése ügyében

Vučić megköszönte Vlagyimir Putyinnak azt az erős támogatást, amit Szerbiának nyújt a területi integritása és szuverenitása megőrzése érdekében.

A találkozó elején Vučić megköszönte az orosz elnök vendégszeretetét, és ismételten gratulált a nagy honvédő háborúban aratott győzelem 80. évfordulójához.

„Ez számunkra, szerbek számára is rendkívül fontos nap. Büszkék vagyunk népünk szerepére hazánk felszabadításában a náci megszállóktól, és nagyon hálásak vagyunk a Vörös Hadseregnek, a szovjet hadseregnek, amiért jelentős szerepet játszott ebben a felszabadításban” – mondta Vučić oroszul.

Hozzátette, hogy Putyin kivételesen sokat tett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért, és rámutatott: közös feladatuk, hogy ne engedjék a történelem elferdítését: „a mai nap megmutatta, hogy közösen kell ezen dolgoznunk”.

„Köszönöm még egyszer ezt a csodálatos eseményt, a nagyszabású parádét, amelyen ma részt vehettünk, és remélem, hogy találkozunk Szerbiában, Belgrádban is” – zárta szavait Vučić, hozzátéve, hogy a szerbiai delegáció Moszkvában úgy érzi magát, mintha otthon lenne.

A két elnök négyszemközti találkozója után a két ország delegációi közötti megbeszélés következett.

Vučić a találkozó előtt hangsúlyozta, hogy ez rendkívül fontos esemény, és jelezte, hogy Putyinnal a kétoldalú együttműködésről, az energetikai kérdésekről, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatról (NIS) és politikai kérdésekről is tárgyalni fog.

Vučić korábban találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel is, akinek megköszönte az országnak nyújtott gazdasági és politikai támogatását.

A szerb elnök ma részt vett a Győzelem Napja alkalmából megrendezett katonai parádén a Vörös téren, írja a Tanjug.

Lényegesen hűvösebb lesz ma Szerbiában. Napközben felhős lesz az ég, helyenként esővel, záporokkal. A legmagasabb hőmérséklet 19-21 fok körül alakul. Délután fokozatosan megszűnik a csapadék, először északon és nyugaton, estére pedig az ország középső és déli részein is. Hétfőre virradó éjszaka az ország...
2026. OKTÓBER 11.
[ 8:58 ]
Október 12-étől, hétfőtől a polgárok tízféle kérelmet személyesen, előzetes időpontfoglalás nélkül is benyújthatnak a kataszteri hivatalok ügyfélszolgálatain – közölte a Köztársasági Geodéziai Intézet (RGZ). Az új lehetőség többek között a személyes adatok módosítására, a nyilvántartási hibák...
2026. OKTÓBER 10.
[ 20:12 ]
Aleksandar Vučić, az Egyesült Szerbia választási lista vezetője egy leskovaci kampányrendezvényen kijelentette, hogy nyolc éven belül az egész országban megoldaná a vízellátással kapcsolatos problémákat. Mint mondta, ehhez hatalmas beruházásokra lesz szükség, de bízik a terv megvalósításában. Vučić szerint a...
2026. OKTÓBER 10.
[ 17:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó