Szerbia
2026-tól a magánegészségügyben is bevezetik az eReceptet
Betűméret:             

A Szerb Posta szerződést írt alá a Nites és a Medit vállalatokkal, amelynek értelmében 2026. január 1-jétől a magánegészségügyi intézményekben is elérhető lesz az elektronikus receptszolgáltatás. A rendszer ugyanúgy működik majd, mint az állami egészségügyben, így egységes keretbe foglalja a gyógyszerfelírás és -kiadás folyamatát.

Az eRecept lehetővé teszi, hogy a magánorvosok is közvetlenül elektronikus úton írják fel a gyógyszereket, amelyeket a betegek ugyanúgy válthatnak majd ki a patikákban, mint az állami rendszerben kiállított recepteket. Ez nemcsak a páciensek számára teszi átláthatóbbá a folyamatot, hanem az egészségügyi hatóságok számára is erősíti a gyógyszerfelírás ellenőrzését.

Lončar: Nem lesz többletköltség

A szerződés aláírásánál jelen volt Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter is, aki hangsúlyozta: az új szoftver egyszerű és közös adatbázist hoz létre, amelyhez az orvosok és a betegek egyaránt hozzáférhetnek. A rendszer riasztásokat is ad majd, például figyelmeztet, ha két gyógyszer nem szedhető együtt. Lončar kiemelte: a lakosságnak nem kell többletköltséggel számolnia, mivel a fejlesztést a Szerb Posta saját nyereségéből finanszírozza.

Cél: Az antibiotikum-túlfogyasztás visszaszorítása

A miniszter szerint a program két fő problémára ad választ: egyrészt a magánszféra és az állami rendszer integrációjára, másrészt a túlzott gyógyszerfelhasználás, különösen az antibiotikum-használat visszaszorítására. „Mostantól a beteg mindig pontosan láthatja, milyen gyógyszert írtak fel neki, az orvos pedig nyomon követheti a korábbi recepteket” – tette hozzá Lončar.

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) közzétette az október 25-ei rendkívüli parlamenti választások lebonyolításának menetrendjét. A választási listákat október 4-éig lehet benyújtani, a választói névjegyzéket pedig október 9-én zárják le. A szavazóhelyeket szeptember 19-éig kell kijelölni. A polgárok...
2026. SZEPTEMBER 12.
[ 9:29 ]
Megkezdődött az aláírásgyűjtés az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista támogatására. A lista benyújtásához legalább 10 ezer választópolgár támogató aláírására van szükség. Aleksandar Vučić közölte, hogy kevesebb mint egy óra alatt több tízezer támogató aláírást gyűjtöttek össze....
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 20:08 ]
Azok a szerbiai választópolgárok, akik az október 25-i parlamenti választás napján nem a lakóhelyük szerinti városban tartózkodnak, más szerbiai településen is szavazhatnak. Ehhez azonban előzetesen kérniük kell, hogy a választás napján a tartózkodási helyük szerinti szavazóhelyen adhassák le voksukat. A kérelmet azon...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 16:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó