Szerbia
Megvonták a Megatrend Egyetem működési engedélyét
Betűméret:             

Az oktatási minisztérium megvonta a Megatrend Egyetem működési engedélyét – közölte a tárca.

A működési engedélyt az egyetem több karától is megvonták, köztük a Kultúra- és Médiatudományi Kartól, az Üzleti Tanulmányok Karától, a Művészeti és Formatervezési Kartól, a Jogtudományi Kartól és a Geoökonómiai Kartól.

A döntés azt követően született meg, hogy letelt az egy év azután, hogy jogerőssé vált a határozat, amelyben elutasították vagy visszautasították e felsőoktatási intézmény akkreditáció iránti kérelmét. Az intézmény ugyanis nem nyújtotta be akkreditációs kérelmét legkésőbb egy évvel a meglévő akkreditáció lejárta előtt.

A törvény értelmében az oktatási miniszter – a Felsőoktatási Nemzeti Tanács javaslatára – a felsőoktatási intézmény működésének megszűnésétől számított 30 napon belül olyan határozatot hoz, amely biztosítja, hogy az intézmény hallgatói befejezhessék tanulmányaikat – közölte a minisztérium.

A tanulmányaikat folytató hallgatók befejezésével járó költségeket – az intézmény és a hallgatók között fennálló kötelmi viszonyok alapján – annak a felsőoktatási intézménynek kell fedeznie, amelytől a működési engedélyt megvonták.

Az a felsőoktatási intézmény, amelytől a működési engedélyt megvonták, új engedély kiadását egy évvel az engedély visszavonásáról szóló határozat kézbesítése után kérvényezheti – tették hozzá a minisztériumban.

A világban egyre nehezebb és összetettebb a helyzet, ezért Szerbiának mielőbb biztosítania kell energiahordozó-tartalékait – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő Bakuban, ahol a 13. Városfejlesztési Világfórumon vett részt. Bejelentése szerint Belgrádba visszatérve már kedden vagy szerdán összeülnek az ezzel...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:17 ]
A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó