Szerbia
Közlekedési baleset a Miloš fejedelem autópályán: Egy gyermek és egy férfi életét vesztette
Betűméret:             

Egy hathónapos gyermek és édesapja életét vesztette, egy nő pedig megsérült abban a súlyos közlekedési balesetben, amely éjjel egy óra körül történt a Miloš fejedelem autópályán, Čačak irányába, a Száva hídnál – közölte a rendőrség az RTS-szel.

A szerb közmédia értesülései szerint a baleset egy személygépkocsi és egy autóbusz összeütközésének következtében történt.

Dr. Danijela Jeftić, a Mentőszolgálat munkatársa az RTS-nek elmondta, hogy a kisbaba a helyszínen belehalt sérüléseibe, míg a huszonhárom éves nőt súlyos sérülésekkel a Sürgősségi Központba szállították, a férfit pedig az obrenováci mentők vitték kórházba, de ő sem élte túl a balesetet.

Miután a forgalmat újraindították, hajnali négy óra körül újabb közlekedési baleset történt ugyanazon az útszakaszon, másfél kilométerrel az első baleset helyszíne előtt. Ebben a balesetben hat jármű ütközött össze. Két személy megsérült, őket szintén a Sürgősségi Központba szállították.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter felmentését kéri a szerb kormánytól a Szerbiai Földmérési Szervezetek Egyesülete. A szervezet szerint erre a jogellenes építkezések, az ingatlan-nyilvántartás és a szakmai hatáskörök szabályozása terén hosszabb ideje fennálló problémák...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:29 ]
Szerbiában jelenleg tíz szabadtéri tűz aktív, a legsúlyosabb a helyzet a Delibláti-homokpusztán és a Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységben. Ivica Dačić belügyminiszter közlése szerint lakóházak és települések nincsenek veszélyben, az oltást azonban jelentősen nehezíti a nehezen megközelíthető terep. A...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó