Szerbia
Vučić a NIS-ről szóló fontos megbeszélés után: Hiszem, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy ma fontos megbeszélést folytattak az ország energiabiztonságáról, és úgy véli, egy lépéssel közelebb kerültek a NIS-szel kapcsolatos megoldáshoz.

Vučić elmondta, hogy a helyzet rendkívül összetett és bonyolult, és a jövő hétre különféle kezdeményezésekre, kérésekre és beadványokra számítanak, amelyeket az OFAC-nak (az amerikai Pénzügyminisztérium pénzügyi szankciókat felügyelő hivatala) fognak címezni, abban a reményben, hogy működési engedélyt kapnak a NIS-re.

„A mai fontos megbeszélés után úgy hiszem, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a rendkívül bonyolult helyzet megoldásához” – mondta Vučić Instagram-videóban, Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter jelenlétében.

Mint mondta, számtalan technikai problémával és nehézséggel kell szembenézniük, de az állam azon dolgozik, hogy ezeket megoldja.

„Minden érintett féllel együtt fontos tárgyalásokat folytattunk külföldi partnerekkel, és jövő hétre különféle kezdeményezésekre és kérésekre számítok, amelyeket az OFAC-nak nyújtunk be abban a reményben, hogy megkapjuk a működési engedélyt” – mondta Vučić.

Bejelentette, hogy a tárgyalások folytatódni fognak.

„Folytatjuk ezeket a tárgyalásokat, ahogyan gyorsított ütemben importáljuk az olajszármazékokat, és mindent megteszünk, hogy megőrizzük a teljes olajinfrastruktúrát. Elsődleges célunk azonban a polgárok és az ő energiabiztonságuk, hogy soha többé ne térjünk vissza azokhoz az évekhez, amelyeket rossz emlékként őrzünk, amikor az utcán vásároltuk a naftát, nem pedig a benzinkutaknál. Hiszem, hogy a szerb állam megmutatja erejét” – jelentette ki Vučić.

Hangsúlyozta, hogy a helyzet rendkívül összetett, és kötelessége erről tájékoztatni a lakosságot, ugyanakkor nincs ok a pánikra.

„Kerozinból, fűtőolajból, dízelből és benzinből legalább január 15-éig, de talán 25-éig is elegendő készletünk van. Senkinek nem kell aggódnia, bár rengeteg technikai problémával és nehézséggel küzdünk, az állam tudja, hogyan oldja meg ezeket” – nyilatkozta az elnök.

Hozzátette, büszke a polgárokra és az állam erejére, amely több mint 70 napja, egy csepp importált olaj nélkül is képes fenntartani az energiastabilitást.

„Szeretném megköszönni minden szerbiai embernek, hogy egy olyan államot építettek, amely több mint 70 napja olaj nélkül is képes ellenállni, és megmutatni, mennyire stabil és biztonságos. Mi folytatjuk munkánkat, önök pedig készüljenek a szilveszteri és karácsonyi ünnepekre nyugalomban. Mindenből elegendő lesz. Akár jobbra, akár rosszabbra fordul a helyzet, időben fogják megkapni a tájékoztatást tőlünk” – zárta Vučić.

Folytatódik a vita a szerb parlamentben a választási törvénycsomag módosításáról, miközben a közvéleményben egyre több találgatás lát napvilágot az esetleges előrehozott választások időpontjáról. Ana Brnabić házelnök szerint a kormánykoalíció az ODIHR ajánlásait hajtja végre, és a polgárok bizalma a...
2026. MÁJUS 20.
[ 8:42 ]
Szerbiában ma túlnyomórészt napos és kissé melegebb idő várható, kevés, helyenként mérsékelt felhőzettel. A hőmérséklet 5 és 25 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia déli és keleti részén mérsékelten felhős idő lesz, délelőtt és a nap közepén helyenként gyenge,...
2026. MÁJUS 20.
[ 7:40 ]
Újabb 54 kérelmet hagytak jóvá az első ingatlan megvásárlását segítő állami támogatási programban, összesen csaknem 900 ezer euró értékben – közölte a családügyi és demográfiai minisztérium. A támogatásra azok az anyák jogosultak, akik gyermekük születése után először szereznek lakást vagy házat saját...
2026. MÁJUS 19.
[ 7:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó