Szerbia
Generációs különbségek a felmérésben: A polgárok 36 százaléka támogatja Szerbia EU-tagságát
Betűméret:             

Ha a jövő héten tartanának népszavazást Szerbia európai uniós csatlakozásáról, a megkérdezettek 35,8 százaléka szavazna a belépés mellett, míg 33 százaléka ellene – közölte a Savremena politika portál.

Az adatok elemzése generációs különbségeket is mutat. A fiatalabb válaszadók inkább támogatnák az EU-tagságot, míg az idősebbek körében az ellenzők vannak többségben – derül ki a kutatásból.

A megkérdezettek több mint ötöde – 22,4 százalék – jelenleg nem tudja, hogyan szavazna, míg 8,8 százalék azt mondta, nem venne részt a Szerbia EU-csatlakozásáról szóló népszavazáson.

Az eredmények illeszkednek ahhoz a trendhez, amely az elmúlt években a Szerbiában tapasztalható, az EU-tagság támogatásának észrevehető csökkenését mutatja.

Az európai integrációval foglalkozó minisztérium honlapján elérhető, 2022-ig közzétett közvélemény-kutatások szerint, 15 évvel ezelőtt a pozitív válaszok aránya közel 70 százalék volt, majd hosszú éveken át rendszerint 50 százalék felett alakult – írja a portál.

Amikor az eredményeket a válaszadók életkorával vetették össze, kiderült, hogy az igen opció az 50 év alatti polgárok körében élvez többségi támogatást, míg a nem támogató válasz az idősebbeknél dominál.

Az EU-csatlakozást nem támogatók száma a 18 és 29 év közötti korosztályban a legkisebb – 18,7 százalék –, míg a csatlakozást támogatók száma – 20,5 százalék – a 70 év feletti válaszadók körében a legalacsonyabb.

A legfiatalabb korcsoportban egyben a legnagyobb azok aránya is, akik nem tudják, hogyan szavaznának – csaknem egyharmada –, miközben ebben a csoportban a tagság támogatottsága 41,9 százalék.

A felmérést telefonhívásokkal végezték december 3-a és 11-e között, egy ezerfős, reprezentatív mintán.

Vasárnapra virradó éjjel, 00.50 órakor Gučában ammóniaszivárgás történt. A belügyminisztérium SMS-ben figyelmeztette a lakosságot. A hivatalos információk szerint az ammónia egy hűtőházból kezdett szivárogni. A katasztrófavédőket és az ilyen helyzetek kezelésére szakosodott csapatokat azonnal a helyszínre...
2026. JÚNIUS 28.
[ 9:01 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerb Haladó Párt (SNS) Belgrádban, a parlament épülete előtt megtartott, „Szerbia, egy család” elnevezésű nagygyűlésén szólt az egybegyűltekhez, és bejelentette, hogy néhány héten belül lemond. „Ez az utolsó alkalom, hogy köztársasági elnökként szólok önökhöz” – mondta...
2026. JÚNIUS 27.
[ 22:28 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő ma a „Szerbia egy család” elnevezésű rendezvényen kijelentette: utoljára szól ilyen nagy számú emberhez köztársasági elnökként, és hangsúlyozta, hogy 14 éve hűen szolgálja országát, hűségesebben, mint azt bárki el tudná képzelni. „Azt szeretném mondani önöknek, tisztelt...
2026. JÚNIUS 27.
[ 19:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó