Szerbia
Gašić: Minden készen áll a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására – 125 létesítményt újítottak fel
Betűméret:             

Bratislav Gašić védelmi miniszter kijelentette, hogy a védelmi minisztérium és a szerb hadsereg készen áll a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására, és már elkészült az ehhez szükséges törvényjavaslat is, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztenek.

A miniszter elmondta, hogy tavaly 125 létesítményt alakítottak át erre a célra, és az első, valamint a további sorozások után 5.000 katona szolgálna egyszerre, 75 napos szolgálati idővel, amiért fizetést is kapnának.

Gašić emlékeztetett, hogy 2024 szeptemberében külön kormányülésen döntöttek a hadsereg szervezeti átalakításáról és a sorkatonai szolgálat bevezetésének előkészítéséről.

Azóta másfél éven át átfogó elemzéseket végeztek, így most már csak politikai döntés kérdése, mikor kerül a törvény a parlament elé.

„A férfiak 18 és 30 éves koruk között kötelesek lesznek katonai szolgálatot teljesíteni, a nők számára pedig lehetővé teszik az önkéntes sorkatonai szolgálatot” – mondta Gašić.

Kiemelte, hogy a tervek szerint a sorkatonai szolgálat első 60 napját a katonák laktanyákban töltenék, az ezt követő 15 napot pedig kijelölt tábori létesítményekben.

Hozzátette: az is tervben van, hogy ezek a katonák minden évben meghatározott számú gyakorlaton vegyenek részt, ahol új ismereteket szerezhetnek, illetve felfrissíthetik azt a tudást, amelyet az első 75 nap során elsajátítottak. Gašić elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok mindent elvégeztek: a 125 objektum felújítása mellett új felszereléseket szereztek be, új egyenruhákat, új fegyverzetet vásároltak – mindent, ami szükséges az első és az azt követő sorkatonai generációk szolgálatához.

A katonai költségvetésről szólva Gašić emlékeztetett arra, hogy az 2012-ben 63 milliárd dinár volt, 2014-ben 78 milliárd, míg 2025-ben elérte a 254 milliárd dinárt, ami a GDP 2,4 százaléka – ez történelmi arány az elmúlt húsz évhez viszonyítva.

Kiemelte azt is, hogy 2026-ra az erre a célra szánt források tovább növekednek, és 277 milliárd dinárt tesznek ki. Hozzátette, hogy ennek jelentős része új felszerelések és fegyverek beszerzésére megy majd, egy része pedig a Szerb Hadsereg objektumainak felújítására, valamint a bérek és juttatások emelésére a szárazföldi biztonsági övezetben szolgálók számára, továbbá a lakhatási költségtérítések növelésére, amelyek az elmúlt húsz évben nem emelkedtek.

A Franciaországtól vásárolt Rafale harci repülőgépek beszerzéséről szólva Gašić elmondta, hogy ez az egyik legnagyobb szerződés, amelyet a Szerb Hadsereg történetében valaha aláírtak.

„A repülőgépeknek 2028-ban kell megérkezniük, az előkészületek pedig folyamatban vannak. Készítik a repülőteret, az új hangárokat és mindent, ami szükséges. Így folytatjuk a következő két évben is, hogy készen álljunk az átvételre. Ezek lesznek a Szerb Hadsereg büszkeségei” – mondta.

Ami a konkrét fegyverzetet és felszerelést illeti, amelyet a Szerb Hadsereg 2026 folyamán kaphat meg, Gašić bejelentette a Katonai Műszaki Intézet és a hazai hadiipar új termékét: a drónokat.

„Ez olyasmi, amin intenzíven dolgozunk, így arra számítunk, hogy 2026-ra vagy 2027-re közel 80.000 drónnal fogunk rendelkezni az egységeinkben” – mondta Gašić.

A hazai védelmi ipar üzleti eredményeiről szólva a miniszter elmondta, hogy sok év után a hadiipar ismét teljes kapacitással működik, és számos új eszközt fejlesztettek ki.

„Csak az elmúlt évben 35 új eszközt vezettek be, és több mint 220 hadiipari termék került a Szerb Hadsereg használatába” – emlékeztetett Gašić.

Elmondta, hogy az eredmények jobbak lesznek, mint 2023-ban, de jelentősen elmaradnak a 2024-es szinttől, mivel az elmúlt hat hónapban megváltozott a fegyver- és katonai felszerelések exportengedélyezésének rendszere.

A volt Szövetségi Népi Honvédelmi Titkárság, vagyis a vezérkari épület ügyéről Gašić elmondta, hogy egy 750 millió dollár értékű beruházás veszett el, amelyből Szerbiát 23 százalék illette volna meg, és amelynek része lett volna egy emlékszoba kialakítása is a NATO-agresszió valamennyi áldozata számára.

Gašić megismételte, hogy a régi vezérkari épületet senki nem veszi el a Szerb Hadseregtől és a Védelmi Minisztériumtól, az továbbra is azok tulajdonában marad, akárcsak a Hetedik Ezred laktanyája.

Folytatódik a vita a szerb parlamentben a választási törvénycsomag módosításáról, miközben a közvéleményben egyre több találgatás lát napvilágot az esetleges előrehozott választások időpontjáról. Ana Brnabić házelnök szerint a kormánykoalíció az ODIHR ajánlásait hajtja végre, és a polgárok bizalma a...
2026. MÁJUS 20.
[ 8:42 ]
Szerbiában ma túlnyomórészt napos és kissé melegebb idő várható, kevés, helyenként mérsékelt felhőzettel. A hőmérséklet 5 és 25 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia déli és keleti részén mérsékelten felhős idő lesz, délelőtt és a nap közepén helyenként gyenge,...
2026. MÁJUS 20.
[ 7:40 ]
Újabb 54 kérelmet hagytak jóvá az első ingatlan megvásárlását segítő állami támogatási programban, összesen csaknem 900 ezer euró értékben – közölte a családügyi és demográfiai minisztérium. A támogatásra azok az anyák jogosultak, akik gyermekük születése után először szereznek lakást vagy házat saját...
2026. MÁJUS 19.
[ 7:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó