Szerbia
Három év börtön várhat Selakovićra
Betűméret:             

A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség három év szabadságvesztést indítványozott Nikola Selaković kulturális miniszterrel szemben a Vezérkar épületeinek ügyében – írja a Danas napilap. A vádirat szerint az érintettek okirat-hamisítást és hivatali visszaélést követtek el, amivel kárt okoztak Szerbia kulturális örökségében.

Az ügyészség Selaković mellett Slavica Jelača megbízott minisztériumi titkár esetében két és fél év, Goran Vasić esetében három év, míg Aleksandar Ivanović esetében másfél év börtönbüntetést kért.

A vád szerint 2024 májusa és novembere között, hivatali hatáskörüket túllépve, tudatosan jártak el, és hamisított dokumentumok alapján készítették elő azt a döntést, amelynek nyomán a szerb kormány megvonta a Vezérkar épületeitől a kulturális örökségi védettséget. A vádirat kiemeli: Selaković olyan iratokat hitelesített és használt fel, amelyek valótlan tartalmúak voltak.

Az ügyészség szerint a miniszter 2024. július 10-én utasította beosztottjait a döntés előkészítésére, annak ellenére, hogy a jogszabályi feltételek nem álltak fenn, amit korábban a műemlékvédelem akkori vezetője is jelzett.

A vádirat részét képezi a Selaković és Vasić közötti üzenetváltás, valamint a műemlékvédelem egyik szakértőjének, Estela Radonjić Živkovnak a tanúvallomása is.

A tárgyalás február 4-én kezdődik.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter ma közölte, hogy javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol 64-ről 3-ra csökkent a tűzfészkek száma. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb: a tűznek nincsenek áldozatai, és egyetlen lakóház sem égett le. Dačić a Delibláti-homokpuszta melletti Čardakon újságíróknak elmondta, hogy a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 11:45 ]
A koszovói biztonsági helyzetről és a KFOR erőinek átcsoportosításáról tárgyalt Özkan Ulutaş vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka Zlatan Elekkel, a Szerb Lista elnökével. A parancsnok közölte, hogy az átszervezést a biztonsági helyzet javulása tette lehetővé, a folyamat azonban szükség esetén visszafordítható. A...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 8:29 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó