Szerbia
Aleksandar Vučić: Gazdasági értelemben kiváló év áll Szerbia előtt, sokat tanulhatunk az Egyesült Arab Emírségektől
Betűméret:             

Gazdasági szempontból kiváló év áll Szerbia előtt – jelentette ki az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodó Aleksandar Vučić szerb államfő, aki hangsúlyozta: minden ország fejlődésének alapfeltétele a jövőre vonatkozó terv, a világos politikai vízió és a határozott vezetés. Hozzátette, hogy ezen a téren Szerbia sokat tanulhat a vendéglátó országtól.

„Itt, az Emírségekben a legjobban látható, mit jelent egy ország számára a bátor és bölcs vezetés. Hiszem, hogy rengeteget tanulhatunk tőlük. Szerbia a múltban számtalanszor elszalasztotta a gyors fejlődés lehetőségét, ezúttal azonban nem fogja. Gazdasági értelemben kiváló év előtt állunk” – fogalmazott Vučić egy Instagramon közzétett videóüzenetében.

Az államfő Abu-Dzabiból üzent a szerbiai polgároknak, felidézve, hogy az Emírségek lakói ötven évvel ezelőtt még nem is álmodhattak az ország mai sikereiről. Mint mondta, mindezt világos tervnek, programnak, jövőképpel rendelkező politikának és bátor vezetőknek köszönhetik.

Vučić hangsúlyozta: Szerbiának ki kell használnia a kínálkozó lehetőségeket, meg kell őriznie a békét, és meg kell értenie a globális folyamatokat. Kiemelte, hogy az előttünk álló időszakot a mesterséges intelligencia, a szuperszámítógépek, az IT-szektor és a digitalizáció határozza meg. „Szerbiának sokkal határozottabban kell nyitnia az új technológiák felé, mert enélkül nem leszünk képesek fennmaradni és megállni a helyünket a világban” – mondta.

Fontos találkozó Mohamed bin Zájeddel, a NIS is napirenden

Aleksandar Vučić Abu-Dzabiban, ahol részt vett a 2026-os Fenntarthatósági Hét ünnepélyes megnyitóján, bejelentette: kedden kétoldalú találkozóra kerül sor az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohamed bin Zájed Ál Nahján sejkkel. Az elnök hangsúlyozta, hogy a megbeszélés kiemelten fontos Szerbia számára, tekintettel a Naftna industrija Srbije (NIS) körüli helyzetre is.

Elmondta, hogy a nap folyamán már volt egy rövid találkozója Bin Zájeddel, valamint több helyi médiumnak is nyilatkozott. „Holnap kerül sor a hivatalos kétoldalú egyeztetésre, amely számunkra rendkívül jelentős, különösen a NIS helyzete miatt. Erről egyelőre nem beszélhetek részletekbe menően, de remélem, a következő napokban jó hírekkel szolgálhatok” – mondta az újságíróknak a Tanjug híre szerint.

Vučić kiemelte: az Egyesült Arab Emírségek Szerbia egyik legfontosabb befektetője, és a sejkkel folytatott megbeszélésen a két ország együttműködésének további erősítése is napirenden lesz. Hozzátette: az UAE vezetője a világ egyik meghatározó államférfija, akitől – saját szavai szerint – sokat tanult az államirányításról.

Szerbiában ma túlnyomórészt napos és kissé melegebb idő várható, kevés, helyenként mérsékelt felhőzettel. A hőmérséklet 5 és 25 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia déli és keleti részén mérsékelten felhős idő lesz, délelőtt és a nap közepén helyenként gyenge,...
2026. MÁJUS 20.
[ 7:40 ]
Újabb 54 kérelmet hagytak jóvá az első ingatlan megvásárlását segítő állami támogatási programban, összesen csaknem 900 ezer euró értékben – közölte a családügyi és demográfiai minisztérium. A támogatásra azok az anyák jogosultak, akik gyermekük születése után először szereznek lakást vagy házat saját...
2026. MÁJUS 19.
[ 7:44 ]
A telkekre, beépítési feltételekre és illetékes intézményekre vonatkozó legfontosabb információkat egyetlen digitális felületen tenné elérhetővé az Okos parcella elnevezésű rendszer. A Köztársasági Geodéziai Intézet Kruševacon mutatta be a platformot, amelyhez több mint 75 szerbiai önkormányzat csatlakozott. Okos...
2026. MÁJUS 18.
[ 20:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó