Szerbia
Marko Đurić: Szerbia és Magyarország egyre szorosabban lép fel a nemzetközi színtéren
Betűméret:             

Szerbia és Magyarország egyre inkább közösen lép fel a nemzetközi porondon, elsősorban a diplomáciai hálózaton keresztül, jelentette ki hétfőn Marko Đurić külügyminiszter Thesszalonikiben, ahol magyar hivatali kollégájával a szerb főkonzulátus épületében megnyitotta Magyarország konzuli irodáját. Hangsúlyozta: a globális turbulenciák korszakában ez az együttműködés még nagyobb jelentőséggel bír, és a két ország továbbra is fejleszti kapcsolatait, mivel az államközi együttműködés sokrétűen hasznos mindkét fél számára – különösen az energetika területén.

Đurić Thesszalonikiben nyilatkozott a Tanjugnak, ahol megnyílt Magyarország konzuli irodája, amely a diplomáciai–konzuli képviseletek kolokációs rendszere keretében a Szerbia főkonzulátusának thesszaloniki épületében kapott helyet. Mint mondta, ez immár az ötödik helyszín, ahol a magyar és a szerb külképviselet egy helyen működik, és jól mutatja a magyar–szerb diplomáciai együttműködés mögött álló, az elmúlt 15 évben kiépült erős bizalmat. Felidézte: 2013-ban írták alá a Szerbia és Magyarország közötti történelmi megbékélésről szóló megállapodást.

„Ez akkor úttörő munka volt, és számomra személyes megtiszteltetés, hogy annak idején Tomislav Nikolić elnök tanácsadójaként részt vehettem a megállapodás megkötését célzó tárgyalásokon. Ma pedig látjuk, hogy az a vízió, amelyet Aleksandar Vučić, Nikolić elnök és Viktor Orbán miniszterelnök indított el, valódi paradigmaváltáshoz vezetett a magyar–szerb kapcsolatokban” – mondta Đurić újságíróknak Thesszalonikiben.

A külügyminiszter kiemelte: a magyar–szerb együttműködés ma mindkét ország számára sokszoros előnyökkel jár, mindenekelőtt az energetikában. Hozzátette: a legújabb megállapodás, amely arról szól, hogy a NIS-ben az orosz tulajdonrészt a Mol veszi át, lehetővé teszi a szankciók hatásainak teljes kiküszöbölését, valamint Szerbia tartós energiaellátás-biztonságát és az árak stabilitását.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter a képviseletátadón arról számolt be, hogy az utóbbi időben gyorsan növekedett a magyar állampolgárokat érintő konzuli ügyek száma Görögországhoz kapcsolódóan, aminek fő oka, hogy az ország rendkívül népszerű a tengerpartra vágyó nyaralók körében.

Elmondta, hogy a képviselet a szerb főkonzulátus épületében fog működni, ami "egy igen innovatív, különleges" megoldás, bár nem példa nélküli, hiszen Chile, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Zambia és Montenegró után ez lesz immár az ötödik helyszín, ahol a két ország hasonló konstrukcióban együtt üzemeltet diplomáciai képviseletet.

Úgy vélekedett, hogy az eddigi tapasztalatok bebizonyították a megoldás hatékonyságát, azaz azt, hogy egyszerűbb és olcsóbb közösen működtetni egy konzulátust, mint külön-külön.

Ráadásul - mint hangsúlyozta - a közös diplomáciai képviselet működtetése egyértelmű bizonyítéka a Magyarország és Szerbia közötti legmagasabb szintű kölcsönös bizalomnak.

"Mivel ez a legmagasabb fokú bizalmat igényli, rendkívül ritka az ilyen együttműködés. Esetünkben ez a fajta együttműködés kizárólag szomszédunkkal, Szerbiával létezik" - fogalmazott.

Szijjártó Péter fontos lépésnek nevezte ezt a két ország közötti stratégiai kapcsolat elmélyítésében, arra is kitérve, hogy rövidesen átadják a Budapest-Belgrád vasútvonalat, valamint újabb mérföldkőhöz értek a tárgyalások a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról, ami eddig példátlan ellátásbiztonságot és árstabilitást teremtene a régióban.

Végül leszögezte mindezzel kapcsolatban, hogy ebből az új dimenzióba léptetett stratégiai együttműködésből mind a két fél sokat profitál, ami Thesszalonikiben most újfent megmutatkozik a gyakorlatban is.

"Gyakran mondjuk, hogy egy külpolitikai stratégia sikerét nem ideológiák mentén kell mérni, hanem a gyakorlati eredmények alapján. A mai esemény ennek az egyik legjobb példája: egy olyan kézzelfogható siker, amelynek előnyeit állampolgáraink közvetlenül élvezhetik" - összegzett.

Hétfőig több mint 1,46 millió bejelentés érkezett az illegálisan épült ingatlanok nyilvántartásba vételére a Köztársasági Geodéziai Intézethez (RGZ). A RGZ legfrissebb adatai szerint 1.462.045 lakossági bejelentés érkezett az engedély nélkül épült objektumok nyilvántartásba vételére a közelmúltban elfogadott...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 8:45 ]
A Belgrád–Budapest vasútvonalon a teherszállítás február végén indul, míg a személyszállítás beindítását március végéig tervezik, jelentette be ma Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. A tárcavezető az RTS-nek adott interjúban az illegálisan épült ingatlanok...
2026. FEBRUÁR 1.
[ 11:26 ]
Ma borult, hideg és szeles idő várható, a legtöbb helyen havas esőre és hóra lehet számítani. Északkelet-Európa felől kissé hidegebb levegő érkezik térségünkbe. A dél-adriai ciklon által hozott nedvességgel együtt ez azt eredményezi, hogy ma az ország nagy részén havas eső és havazás várható. A nap folyamán...
2026. FEBRUÁR 1.
[ 8:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó