Szerbia
Csaknem ötszáz utasra tervezett vonatok közlekednek majd a Belgrád–Budapest vonalon
Betűméret:             

Modern, nagy kapacitású és akár 200 kilométer/órás sebességre képes szerelvények közlekednek majd a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Ljubiša Pejičić, a Srbijavoz vezérigazgatója.

A vonatok összesen 498 utas szállítására alkalmasak, ebből 250 ülőhely két osztályon: 45 az első, 205 a másodosztályon. A járművek korszerű kialakításúak, bőrülésekkel, konnektorokkal és egyéni olvasólámpákkal felszerelve.

A szerelvényeket a kínai China Railway International Group gyártotta, és a pálya egyes szakaszain elérhetik a 200 kilométer/órás sebességet. Az utazási élményt büfé és önkiszolgáló kávéautomata is kényelmesebbé teszi, ahol italokat és harapnivalót lehet vásárolni.

A Belgrád–Budapest vasútvonal a térség egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházása, és kulcsszerepet játszik a Kína, Szerbia és Magyarország közötti együttműködésben, írja az RTV. A szerbiai szakasz 183,1 kilométer hosszú, kétvágányú, villamosított, és a legmodernebb európai biztonsági előírások szerint épült ki, beleértve az ETCS 2-es szintű jelző- és biztosítóberendezést is.

A vonal az Európai Unió TEN-T alaphálózatának része, és kapcsolódik a X-es és Xb jelzésű páneurópai közlekedési folyosókhoz. A menetidő csökkenése – különösen Belgrád, Újvidék és Szabadka között – várhatóan élénkíti az üzleti és turisztikai forgalmat, és erősíti a vasút versenyképességét a közúti és légi közlekedéssel szemben.

A legfrissebb adatok szerint Szerbiában jelenleg 31 szabadtéri aktív tűz van. A legnehezebb a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol a tűz több mint 2.000 hektárt érintett, továbbá a Kraljevo melletti Stolovi-hegységben, a bujanovaci községhez tartozó Breznicánál, valamint a bojnik községbeli Gornji Brestovacnál – közölte...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 14:53 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő az Ibar folyó elterelésére vonatkozó bejelentésére érkezett negatív európai és pristinai reakciókkal kapcsolatban azt mondta, hogy ezt korábban Novi Pazar önkormányzata és egyes szervezetek is kérték. Mint mondta, erre a Ribarić közelében tervezett kis vízerőmű megépítése miatt volt...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 12:56 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója ma kijelentette, hogy véleménye szerint kevesebb mint 100 nap választja el Szerbiát a választásoktól. Felszólította a politikai szereplőket, hogy készüljenek fel a megmérettetésre, és fogadják el annak...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó