Szerbia
Vučić Sørensennel: Priština döntései mélyen diszkriminatívak
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő Belgrádban tárgyalt Peter Sørensennel, az Európai Unió Belgrád és Priština közötti párbeszédért felelős különleges képviselőjével az egyeztetések jelenlegi állásáról és folytatásáról, az EU aktívabb szerepvállalásával. A megbeszélés középpontjában a koszovói szerb közösség helyzete állt.

Aleksandar Vučić az Instagramon közölte, hogy a tárgyalás nyílt hangvételű volt, és külön felhívta a figyelmet azokra a kihívásokra, amelyekkel a Koszovó területén élő szerbek szembesülnek.

„Külön aggodalmamat fejeztem ki amiatt, hogy Priština március 15-től újabb eszkalatív és mélyen diszkriminatív döntéseket kíván életbe léptetni, amelyek közvetlenül veszélyeztetik a szerb nép megmaradását” – írta Vučić.

Hozzátette: kérte, hogy a nemzetközi közösség a lehető legkomolyabban kezelje ezeket a rendkívül fontos kérdéseket, és tegyen meg mindent a szerb közösség jogainak biztosítása érdekében.

„Hangsúlyoztam azt is, hogy az úgynevezett Koszovó csatlakozása egy regionális katonai szövetséghez tovább növeli a feszültséget és veszélyezteti a szerb nép biztonságát. Rámutattam annak szükségességére, hogy haladéktalanul konkrét lépések történjenek a szerb községek közösségének megalakítása felé, amelyre a koszovói szerbek már 13 éve várnak” – fogalmazott az államfő.

Vučić meggyőződését fejezte ki, hogy minden fél érdeke a további eszkalációt eredményező lépések elkerülése, valamint az, hogy az Európai Unió közvetítésével ragaszkodjanak a vállalt kötelezettségek teljes körű végrehajtásához, és megőrizzék a békét és stabilitást a terepen.

Szerbiában ma változóan felhős, az elmúlt napoknál hűvösebb és változékony időre van kilátás. Többfelé várható eső, zápor és zivatar, amelyek helyenként kiadósak lehetnek, rövid ideig jégeső és erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Gyenge vagy mérsékelt szél fúj, Vajdaságban és Nyugat-Szerbiában...
2026. JÚLIUS 2.
[ 7:41 ]
A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara szerint Aleksandar Vučić államfő gyógyszerekkel kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló törvénnyel, és veszélyeztethetik a lakosság egészségét. A kamara közleménye szerint a gyógyszerárak csökkentésének...
2026. JÚLIUS 1.
[ 22:05 ]
A belgrádi anya- és gyermekvédelmi intézet bonctermében króm-kénsavas oldat folyt ki – értesült nem hivatalos forrásból az N1 televízió. A tájékoztatás szerint az eset a földszinten található boncteremben történt, ahol két, króm-kénsavas oldatot tartalmazó üveg megrepedt, és a bennük lévő folyadék...
2026. JÚLIUS 1.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó