Szerbia
Légitámadás következtében megrongálódott a teheráni szerb nagykövetség épülete
A nagykövetség személyzete ma Azerbajdzsánba települ át
Betűméret:             

A délelőtti órákban megrongálódott Szerbia teheráni nagykövetségének épülete, miután légitámadás érte a közelben lévő katonai bázist.

A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) jelentése szerint senki sem sérült meg, az anyagi kár nem jelentős.

Aleksandar Vučić szerb elnök közlése szerint a nagykövetséget repeszek találták el, és nem volt támadás célpontja, továbbá hozzátette, hogy a szerb nagykövetség személyzete ma Baku, azaz Azerbajdzsán irányába vonul vissza.

„A nagykövetség megrongálódott. Nem a mi nagykövetségünk volt a célpont. Az amerikai támadás célpontja egy katonai bázis volt, de természetesen a repeszek és a becsapódások kárt tettek a nagykövetségünkben” – nyilatkozta Vučić a Prva TV-nek.

Hozzátette, hogy az Iránban tartózkodó szerb állampolgárok – akik a hivatalos adatok szerint jelenleg 14-en vannak – számára fontos információ, hogy a nagykövetség személyzete ma Bakuba vonul vissza.

„Mindent a protokollnak megfelelően tettünk, a dokumentációt megsemmisítik, teljes egészében elégetik mindazt, ami bárki számára hátramaradhatna, az eljárásoknak és a szabályoknak megfelelően. Nagykövetünk ma a diplomáciai képviseletünk többi munkatársával együtt Bakuba utazik, de saját kérésére vissza fog térni Teheránba, mert ott tartózkodik egy házaspár gyermekével, és minden lehetséges módon segíteni szeretnénk nekik, valamint meg szeretnénk vizsgálni, hogyan tudunk mindent megoldani, mivel bonyolult az eljárás és a helyzet, ezért látni akarjuk, miként tudunk segíteni ezeknek az embereknek” – közölte Aleksandar Vučić.

A világban egyre nehezebb és összetettebb a helyzet, ezért Szerbiának mielőbb biztosítania kell energiahordozó-tartalékait – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő Bakuban, ahol a 13. Városfejlesztési Világfórumon vett részt. Bejelentése szerint Belgrádba visszatérve már kedden vagy szerdán összeülnek az ezzel...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:17 ]
A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó