Szerbia
Lejárt az új koszovói köztársasági elnök megválasztásának határideje
Betűméret:             

Lejárt a határidő, amelyen belül a koszovói parlamentnek új államfőt kellett volna választania. A törvényhozás eddig nem jelezte, hogy mikorra hívnák össze az erről szóló ülést.

Amennyiben a politikai pártok nem jutnak megállapodásra, fel kell oszlatni a parlamentet, és előrehozott parlamenti választásokat kell kiírni.

A lehetséges államfőjelöltekről Albin Kurti miniszterelnök, a kormányzó Önrendelkezés vezetője több alkalommal tárgyalt az ellenzéki Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) elnökével. Kurti szerint ez konstruktív légkörben zajlott, de egyelőre nem tudtak megállapodni.

Az LDK kedden azt közölte, hogy két lehetséges megoldás van: az összes parlamenti párt politikai konszenzusa, vagy megállapodás csak az Önrendelkezés és az LDK között. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy bár eddig nem született egyezség, még mindig van esély elkerülni az új választások kiírásának kényszerét.

Albulena Haxhiu parlamenti elnök közölte: mindaddig nem tudja összehívni az államfőválasztó ülést, amíg nincs legalább két jelölt, akik mögött legalább 30-30 képviselő ajánlása áll. Szerdán viszont közölte: az ülés összehívásának végső határideje csütörtök.

A jelenlegi köztársasági elnök, Vjosa Osmani - aki korábban közölte, hogy készen áll egy újabb mandátumra – egyelőre nem erősítette meg, hogy sikerült-e összegyűjtenie a szükséges 30 képviselői támogatást.

Az Önrendelkezés a december végi előrehozott parlamenti választásokon fölényes győzelmet aratott, és a kisebbségi képviselők támogatásával 66 mandátummal rendelkezik a 120 fős törvényhozásban. Ez azonban nem elég az államfő megválasztásához. A koszovói alkotmány szerint az első és a második szavazási fordulóban kétharmados többség szükséges ehhez. Ha egyik fordulóban sem sikerül ezt elérni, harmadik kört tartanak, amelyben már az egyszerű többség – legalább 61 szavazat – is elég. Öt évvel ezelőtt így választották meg Osmanit, aki a harmadik fordulóban 71 voksot kapott.

Aleksandar Vučić benyújtotta lemondását - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 27.
[ 20:41 ]
Vučić: Büszkén távozom - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 27.
[ 16:06 ]
97 éves korában elhunyt Milan Panić szerb származású amerikai üzletember és politikus, aki az 1990-es évek elején a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság miniszterelnöki tisztségét is betöltötte. Panić a kaliforniai Pasadenában halt meg. Az 1929. december 20-án Belgrádban született Panić életútja több területet is...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő közölte, biztos abban, hogy hétfőtől meghosszabbítják az Oroszországgal kötött gázmegállapodás hamarosan lejáró mellékletét. Erről azt követően beszélt, hogy telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić szerint ennek köszönhetően Szerbia továbbra is kedvező áron...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 13:11 ]
Továbbra is több választópolgár szerepel a szerbiai választói névjegyzékben, mint ahány lakosa van az országnak – mondta Vladimir Dragaš, a Köztársasági Választási Bizottság tagja az Insajdernek. A legfrissebb adatok szerint Szerbiának mintegy 6,5 millió lakosa van, miközben a választói névjegyzékben ennél körülbelül...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 9:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó