Szerbia
Szerbiában a nők 14 százalákkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak
Betűméret:             

Szerbiában a nők átlagosan 14 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, a bérszakadék pedig azokban a régiókban a legnagyobb, ahol a fizetések a legmagasabbak, például Belgrádban, ahol a különbség 19 százalék, közölte ma a nemzetközi nőnap alkalmából az Infostud, hozzátéve, hogy a kutatások szerint a nők nemcsak kevesebbet keresnek, hanem alacsonyabb fizetést is várnak el, mint férfi kollégáik.

Ami az Európai Uniót illeti, a közlemény az Eurostat adatait idézi, amelyek szerint a bérkülönbség 11 százalék.

Ami a szerbiai régiók közötti különbségeket illeti, Belgrád „rekordját” azzal magyarázzák, hogy a fővárosban koncentrálódik a vezetői és a jól fizetett állások nagy része, amelyeket továbbra is főként férfiak töltenek be.

A Fejlesztési és Innovációs Intézet Különbségek a nemek között a nettó átlagbérek esetében című kutatása azt mutatja, hogy minél magasabb egy régióban a bérek szintje, annál nagyobb a nemek közötti bérszakadék.

„A legnagyobb ezért Belgrádban, ahol eléri a 19 százalékot, míg a legkisebb Nyugat-Szerbia és Šumadija régiójában, ahol 9 százalék. Az okok egyszerűek: Belgrádban koncentrálódik a vezetői és a jól fizetett állások nagy része, amelyeket továbbra is főként férfiak töltenek be” – írja az Infostud.

Az Infostud egy másik, saját kutatására is felhívta a figyelmet, amelyet az egyik regionális állásbörze ideje alatt végeztek. Ez azt mutatta, hogy a nők nemcsak kevesebbet keresnek – annak ellenére, hogy gyakran képzettebbek a férfiaknál –, hanem, amikor állásra jelentkeznek, alacsonyabb fizetést is várnak el.

„A különbség – a kutatás szerint – körülbelül 200 euró. A több mint 4000 válaszadó részvételével készült felmérés azt mutatta, hogy a nők tulajdonképpen feltételezik, hogy ennyivel kisebb fizetés jár nekik, mint azoknak a férfiaknak, akik ugyanarra az állásra jelentkeznek azonos vagy hasonló képesítéssel” – áll a közleményben.

A korábbi nemek közötti egyenlőségért felelős biztos, Brankica Janković az Infostudnak azt mondta, hogy a nők alacsonyabb fizetésre vonatkozó elvárása valójában egy „mélyen és évtizedek óta gyökerező patriarchális minta” következménye.

Szavai szerint a nők gyakran kevésbé értékesnek érzik magukat, ezért a fizetéssel kapcsolatos elvárásaik is alacsonyabbak.

„Ehhez kapcsolódik az a felelősségi szint is, amelyet a gyermekeik vagy családjuk más tagjai iránt éreznek. Emiatt nehezebben döntenek munkahelyváltásról vagy arról a kockázatról, hogy magasabb fizetést kérjenek. Ez valójában egy ördögi kör, amelyből a nőknek először saját maguknak kell kilépniük – különösen azért, mert a hivatalos statisztikák szerint gyakran képzettebbek és magasabb végzettségűek, mint a férfiak” – mondta Janković.

Szerbiában ma változóan felhős, az elmúlt napoknál hűvösebb és változékony időre van kilátás. Többfelé várható eső, zápor és zivatar, amelyek helyenként kiadósak lehetnek, rövid ideig jégeső és erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Gyenge vagy mérsékelt szél fúj, Vajdaságban és Nyugat-Szerbiában...
2026. JÚLIUS 2.
[ 7:41 ]
A Vajdasági Regionális Orvosi Kamara szerint Aleksandar Vučić államfő gyógyszerekkel kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló törvénnyel, és veszélyeztethetik a lakosság egészségét. A kamara közleménye szerint a gyógyszerárak csökkentésének...
2026. JÚLIUS 1.
[ 22:05 ]
A belgrádi anya- és gyermekvédelmi intézet bonctermében króm-kénsavas oldat folyt ki – értesült nem hivatalos forrásból az N1 televízió. A tájékoztatás szerint az eset a földszinten található boncteremben történt, ahol két, króm-kénsavas oldatot tartalmazó üveg megrepedt, és a bennük lévő folyadék...
2026. JÚLIUS 1.
[ 20:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó