Szerbia
Sok a fantomlista a közelgő helyhatósági választásokon
Betűméret:             

A Crta civil szervezet szerint a március 29-én tartandó helyhatósági választások előtt tíz önkormányzatban eddig 12 úgynevezett fantomlistát azonosítottak, és további négy esetében is felmerült a gyanú.

A szervezet programigazgatója, Raša Nedeljkov szerint az ilyen listák gyakran úgy indulnak a választásokon, hogy végül kevesebb szavazatot kapnak, mint amennyi aláírás a listaállításhoz szükséges.

A fantomlistákra jellemző, hogy nincs korábbi politikai tevékenységük, közvetlenül a választások előtt jelennek meg, és alig található információ arról, hol és hogyan gyűjtötték az induláshoz szükséges támogató aláírásokat. Gyakran a fiatalokra, egyetemistákra vagy nemzeti kisebbségekre utaló elnevezéseket használnak, ami a szakértők szerint a választók megtévesztését szolgálhatja.

A Crta szerint az ilyen listák célja egyrészt az ellenzéki szavazatok megosztása, másrészt az, hogy a hatalom számára többséget biztosítsanak a választási bizottságokban és szavazatszámláló testületekben. Az ellenzék képviselői úgy vélik, hogy a hamis ellenzéki listák indítása régóta alkalmazott eszköz a választási rendszer manipulálására.

Példaként a 2024-es niši helyhatósági választásokat említik, ahol a hatalmi koalíció és az ellenzék egyaránt 30 mandátumot szerzett, a döntő többséget pedig végül egy kisebb lista biztosította. Az ellenzék szerint ez is jól mutatja, hogy egy-egy ilyen lista akár kulcsszerepet is játszhat a hatalmi viszonyok alakulásában.

Visszatérnek az iskolába a diákok - illusztráció
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:02 ]
Összehívta a szerb parlament ülését Ana Brnabić házelnök: a képviselők a szerbia kormány elleni bizalmatlansági indítványról szavaznak – írja a 021.rs. A szerbiai képviselőház ülése április 15-én, szerdán 11 órakor kezdődik, és napirendjén egyetlen pont szerepel: a szerb kormány elleni bizalmatlansági indítvány...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 13:05 ]
Reálisnak tartja, hogy 2027. március 1-jéig visszaállítsák a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami szerinte jelentősen erősítené az államot – jelentette ki Aleksandar Vučić a Beta híre szerint. Az államfő elmondta: a sorozással kapcsolatos adminisztratív előkészületek várhatóan szeptember–októberig lezárulhatnak,...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:34 ]
A szabadság köti össze őt és Viktor Orbánt – így reagált Aleksandar Vučić a leendő magyar miniszterelnök, Magyar Péter hétfői kijelentéseire a két ország kapcsolatáról. Magyar egy sajtótájékoztatón arról beszélt: szívesen találkozna a szerb vezetéssel, ugyanakkor tisztában van azzal, milyen kapcsolatok fűzték...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 7:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó