Szerbia
Vučić: Nem lesz üzemanyaghiány, Szerbia erősíti haderejét és megőrzi semleges politikáját
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő az RTS műsorában kijelentette, hogy Szerbia elegendő olajtartalékkal rendelkezik, ezért a polgároknak nem kell üzemanyaghiánytól tartaniuk. Elmondása szerint a tartalékok mintegy 93 napra elegendők, és az állam szükség esetén be is avatkozhat, hogy megakadályozza az üzemanyagárak jelentős emelkedését.

Az elnök a térség biztonsági helyzetéről szólva azt mondta, aggodalommal figyeli Zágráb, Tirana és Pristina katonai együttműködését, amely szerinte Szerbia ellen irányul. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szerbia katonailag kellően erős ahhoz, hogy megőrizze területi integritását és elrettentő erőt képviseljen a régióban. Hozzátette, hogy az ország folyamatosan fejleszti haderejét, és olyan fegyverrendszerekkel is rendelkezik, amelyeket a nyilvánosság előtt még nem mutattak be.

Vučić megerősítette, hogy Szerbia korrekt kapcsolatokat ápol a NATO-val, de továbbra sem tervezi a csatlakozást a katonai szövetséghez. Mint fogalmazott, az ország politikája a béke és a stabilitás megőrzésére épül, miközben megőrzi katonai semlegességét.

A külpolitikáról szólva kiemelte, hogy Szerbia a jövőben is jó kapcsolatokat kíván fenntartani Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal egyaránt. Úgy véli, a jelenlegi geopolitikai helyzetben is lehetséges kiegyensúlyozott és semleges politikát folytatni.

Gazdasági kérdésekről beszélve Vučić hangsúlyozta, hogy az állam nem privatizálja a stratégiai jelentőségű vállalatokat, köztük a Szerbiai Villanygazdaságot sem. Mint mondta, az állam mindig megőrzi a többségi tulajdont az ilyen vállalatokban, ugyanakkor Szerbia a jövőben akár energetikai cégeket is felvásárolhat a régióban.

Az elnök arról is beszélt, hogy Szerbiában várhatóan 2041 körül épülhet meg az első atomerőmű, mivel egy ilyen beruházás előkészítése hosszú időt igényel.

A koszovói helyzettel kapcsolatban Vučić bejelentette, hogy a legszegényebb szerbek egyszeri pénzügyi támogatást kapnak, és arra kérte a Koszovóban élő szerbeket, hogy maradjanak szülőföldjükön.

A nemzetközi helyzet kapcsán úgy értékelte, hogy az orosz–ukrán háború a közeljövőben várhatóan nem ér véget, mivel szerinte egyik fél sem áll közel ahhoz, hogy döntő győzelmet arasson.

Visszatérnek az iskolába a diákok - illusztráció
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:02 ]
Szerbiában szerdán változóan felhős idő várható napos időszakokkal, a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb 18 és 23 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Rövid ideig tartó esőre vagy zivatarra főként Nyugat-, Délnyugat- és Dél-Szerbiában lehet számítani, főként...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 7:29 ]
Összehívta a szerb parlament ülését Ana Brnabić házelnök: a képviselők a szerbia kormány elleni bizalmatlansági indítványról szavaznak – írja a 021.rs. A szerbiai képviselőház ülése április 15-én, szerdán 11 órakor kezdődik, és napirendjén egyetlen pont szerepel: a szerb kormány elleni bizalmatlansági indítvány...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 13:05 ]
Reálisnak tartja, hogy 2027. március 1-jéig visszaállítsák a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami szerinte jelentősen erősítené az államot – jelentette ki Aleksandar Vučić a Beta híre szerint. Az államfő elmondta: a sorozással kapcsolatos adminisztratív előkészületek várhatóan szeptember–októberig lezárulhatnak,...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó