Szerbia
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
Betűméret:             

A koszovói kormány szerint a Szerbia által Kínától beszerzett szuperszonikus levegő-föld rakéták nemcsak Koszovóra, hanem az egész balkáni térségre fenyegetést jelentenek, ezért a NATO figyelmét is fel kell hívni az ügyre - közölte Ejup Maqedonci koszovói védelmi miniszter.

A tárcavezető a pristinai Gazetta Express beszámolója szerint úgy fogalmazott: a legkorszerűbb rakéták támadó fegyverek, nem pedig védelmi eszközök, és "nemcsak a Koszovóra, hanem az egész balkáni régióra fenyegetést jelentenek".

Aleksandar Vučić szerb elnök a múlt héten erősítette meg, hogy Szerbia az első európai ország, amely Kínától vásárolt CM-400 típusú szuperszonikus ballisztikus rakétákat. A fegyver hatótávolsága 200-400 kilométer, és az ország légierejének orosz gyártmányú MiG-29-es vadászbombázóiról indítható.

A szerb elnök korábban azt mondta, hogy Albánia, Koszovó és Horvátország a jövőben támadást tervezhet Szerbia ellen. Egyben arra is emlékeztetett, hogy a NATO-tag Albánia és Horvátország tavaly védelmi együttműködési megállapodást írt alá Koszovóval.

Ejup Maqedonci szerint a fegyverrendszer jellemzői ellentmondanak a szerb elnök állításának, miszerint Szerbia kizárólag egy esetleges támadás elleni védekezésre készül. Hozzátette: Belgrád nem most kezdte a fegyverkezést, az ország évek óta vásárol fegyverrendszereket Oroszországtól, Kínától és más államoktól. Véleménye szerint mindez azt mutatja, hogy Szerbia katonai, gazdasági és más területeken is domináns szerepet akar betölteni a Nyugat-Balkánon, írja az MTI.

A koszovói védelmi miniszter hangsúlyozta: fontos, hogy a NATO komolyan vegye nemcsak ezt a fegyverbeszerzést, hanem Szerbia általános katonai erősítését is.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter ma közölte, hogy javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol 64-ről 3-ra csökkent a tűzfészkek száma. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb: a tűznek nincsenek áldozatai, és egyetlen lakóház sem égett le. Dačić a Delibláti-homokpuszta melletti Čardakon újságíróknak elmondta, hogy a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 11:45 ]
A koszovói biztonsági helyzetről és a KFOR erőinek átcsoportosításáról tárgyalt Özkan Ulutaş vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka Zlatan Elekkel, a Szerb Lista elnökével. A parancsnok közölte, hogy az átszervezést a biztonsági helyzet javulása tette lehetővé, a folyamat azonban szükség esetén visszafordítható. A...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 8:29 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó