Szerbia
Csaknem félmillió szerbiai polgár költözött az EU-ba 2013 óta
Betűméret:             

Miközben Szerbia lakossága csökken, folyamatosan nő azoknak a száma, akik az Európai Unió országaiba költöznek, arányuk pedig 11 év alatt csaknem megduplázódott – írja a Nova ekonomija.

A legtöbben munkavállalás miatt mennek az EU-ba, elsősorban Horvátországba és Németországba, míg az elmúlt években Szlovénia lett a fő célpont azok számára, akik tanulni mennek külföldre – derül ki az Eurostat adataiból. 2013 és 2024 között összesen 494.048 szerbiai polgár emigrált az EU-ba.

2024-ben mintegy 46.000 szerbiai polgár költözött valamelyik uniós országba. A legtöbb tartózkodási engedélyt Németország adta ki, mintegy 14.500-at, valamint Horvátország, körülbelül 10.000-et. Ezt követi Ausztria és Szlovénia, egyenként mintegy 4.000 fővel, míg Szlovákiába körülbelül 2.500-an költöztek.

2013-ban – amely az első év, amelyről az Eurostat adatokat közöl, és egyben a Szerb Haladó Párt első teljes kormányzati éve – a szerbiai lakosság 0,33 százaléka költözött az EU-ba – az Egyesült Királyság nélkül. Tizenegy évvel később, 2024-ben ez az arány már 0,70 százalék volt.

Miközben nőtt az EU-ba költözők száma, Szerbia lakossága csökkent, így az elvándorlók aránya is emelkedett.

2024-ben közel 24.000 ember költözött ki munkavállalás miatt. A legtöbben Horvátországba mentek dolgozni (mintegy 10.000 fő), Németországba körülbelül 3.500-an, Szlovéniába pedig mintegy 2.500 munkavállaló.

A 2012 és 2024 közötti időszakban a legtöbb szerbiai polgár Horvátországba költözött (összesen 54.305 fő). A második helyen Németország áll 45.633 fővel, ezt követi Szlovénia (28.363), Szlovákia (22.962) és Magyarország (19.897).

2024-ben valamivel kevesebb mint 2.000 tartózkodási engedélyt adtak ki tanulmányi célból. 2018 óta Szlovénia a legnépszerűbb célország a külföldi tanulmányokhoz, ugyanakkor 2012 óta összességében Ausztriába ment a legtöbb hallgató. 2024-ben mintegy 700 engedélyt adtak ki Szlovéniába, Magyarországon valamivel több mint 150-et, Németországban körülbelül 170-et, Spanyolországban pedig 147-et.

Családi okokból 2024-ben mintegy 15.000 tartózkodási engedélyt adtak ki, ez azonban kevesebb, mint az előző években. A legtöbben Németországba költöztek családi okok miatt, mintegy 8.000-en.

Németország 2012 óta a legnépszerűbb célország azok számára, akik legalább egy évre költöznek külföldre. Az ott kiadott engedélyek száma több mint kétszeresére nőtt: a 2012-es mintegy 4.500-ról 2024-re körülbelül 10.000-re emelkedett. Ez a szám szinte egyenlően oszlik meg a munkavállalási és a családi okokból kiadott engedélyek között.

A Telekom Srbija honlapján szerdától elektronikus autópálya-matricát is lehet vásárolni kilenc országra – jelentette be Vladimir Lučić, a vállalat vezérigazgatója. A szolgáltatás azoknak szól, akik a Telekomnál vásároltak elektronikus útdíjfizetésre szolgáló TAG-készüléket, és külföldi utazás előtt online...
2026. JÚNIUS 30.
[ 11:12 ]
Kína, Oroszország és Törökország állampolgárai továbbra is vízum nélkül érkeznek a Nyugat-Balkánra, majd onnan próbálnak továbbjutni az Európai Unióba – figyelmeztetett legújabb kockázati jelentésében az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex. A jelenség Szerbiát is érinti, mivel az ország...
2026. JÚNIUS 30.
[ 10:08 ]
A hazai gazdaság fejlesztését, a korrupció visszaszorítását, a közbeszerzések reformját és a közvállalatok pártmentesítését helyezi gazdasági programjának középpontjába a Miroslav Aleksić vezette Szerbia Népi Mozgalma. Az ellenzéki párt szerint hatalomváltás után 2030-ig olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely...
2026. JÚNIUS 30.
[ 9:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó