Szerbia
Agyvérzést kapott Ratko Mladić
Betűméret:             

Enyhébb agyvérzést kapott az életfogytig tartó börtönbüntetését töltő Ratko Mladić volt boszniai szerb hadseregparancsnok Hágában - közölte a fia, Darko Mladić.

A Danas című belgrádi napilap beszámolója szerint Ratko Mladićot a múlt pénteken kórházba szállították, de még ugyanazon a napon visszavitték a börtönbe. "Nagy valószínűséggel enyhébb agyvérzése volt" - fogalmazott Darko Mladić, hozzátéve, hogy apját pénteken vizsgálatokra vitték, de az eredményekről egyelőre semmilyen írásos tájékoztatást nem kaptak. Elmondása szerint az orvosok szóban tájékoztatták a családot, és megígérték, hogy elküldik a vizsgálati leleteket, ezek azonban eddig nem érkeztek meg.

Hozzátette: Ratko Mladić állapota annyira leromlott, hogy már tolószékbe sem tudják ültetni, kommunikációja nehézkes, helyzete pedig rendkívül aggasztó.

A volt katonai vezető korábban már több agyvérzésen átesett, emellett súlyos szív- és érrendszeri betegségekkel, magas vérnyomással, neurológiai károsodásokkal és vesebántalmakkal is küzd. Többször kezelték kórházban, és több orvosi, illetve terápiás beavatkozáson - köztük szív- és lábműtéten - is átesett.

2024 óta a hágai börtönkórházban ápolják.

Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) 2025 novemberében elutasította azt a kérelmét, hogy hét napra ideiglenesen helyezzék szabadlábra egy családtagja halála miatti megemlékezés idejére. Ugyancsak elutasították 2025 júliusában a gyógykezelésére hivatkozó ideiglenes vagy feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. Graciela Gatti Santana, az ügyben eljáró hágai bíróság elnöke akkor azt közölte: az orvosi szakvélemények alapján nem kétséges, hogy Ratko Mladic az élete végéhez közeledik, de nincs olyan akut gyógyíthatatlan betegsége, amely indokolhatná az elengedését.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2017 novemberében hirdetett ítéletet Mladić ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.

A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. (MTI)

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
Több mint félmillió szerbiai választópolgár lakcíménél nem szerepel utcanév és házszám a választói névjegyzékben – derül ki a Szabad Európa Rádió (RSE) szeptember 21-ei adatok alapján készített elemzéséből. Az október 25-ei előrehozott parlamenti választáson a jelenlegi adatok szerint több mint 6 millió 400 ezer...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:45 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó