Szerbia
Az EU új mobiltelefonos alkalmazással gyorsítaná a határátlépést
Betűméret:             

Az Európai Unió új digitális szolgáltatást vezet be Travel to Europe néven, amely megkönnyítheti a határátlépést az új EES-rendszer alkalmazása során. Az új rendszer már működik az EU külső határain, és a szerbiai utazókra is vonatkozik: a belépést és kilépést digitálisan rögzítik, fényképpel és ujjlenyomattal.

A tapasztalatok szerint az új ellenőrzési rendszer egyelőre nem gyorsította, hanem inkább lassította az átkelést, ezért vezetik be a mobiltelefonos alkalmazást, amely lehetővé teszi az adatok előzetes feltöltését. Jelenleg azonban a Travel to Europe csak két országban, Svédország és Portugália területén érhető el.

Aleksandar Seničić, a szerbiai utazási irodák szövetségének igazgatója szerint az alkalmazás elsősorban az adminisztrációt rövidíti le, mivel az utasok előre megadhatják adataikat, feltölthetik útlevelük másolatát és saját fényképüket. Az ujjlenyomatvétel ugyanakkor továbbra is kötelező marad a határon.

A Görögországba utazók számára fontos kérdés, hogy az alkalmazás mikor lesz elérhető ott is. Egyelőre nem tudni, kompatibilis lesz-e a görög rendszerrel, de erről várhatóan május 20-ig születik döntés.

Seničić hangsúlyozta: az EES nem egyszeri regisztráció, minden határátlépéskor újra rögzítik az adatokat, és az ellenőrzés nem kerülhető meg. A folyamat ugyanakkor csak röviddel, körülbelül egy perccel hosszabbítja meg az átkelést. Az utazóknak azt javasolja, hogy a nagyobb átkelők helyett válasszanak kisebb, alternatív határátkelőket.

Szerbiában hétfő délután tetőzik a hőhullám: az ország nagy részén vörös riasztás van érvényben a rendkívül magas hőmérséklet miatt. A friss adatok szerint Újvidéken 15 óra körül 37 fokot, Belgrádban 38, Nagykikindán pedig 39 fokot mértek, miközben a napi maximum több helyen elérheti vagy megközelítheti a 40...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:48 ]
Kedden indul Szerbiában a Vezess kipihenten elnevezésű nyári közlekedésbiztonsági kampány, amelynek fő üzenete, hogy hosszabb úton kétóránként legalább 15 perces pihenőt kell tartani. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség (ABS) szerint a nyári hónapok különösen kockázatosak, mert ilyenkor nő a forgalom, több a hosszú...
2026. JÚNIUS 29.
[ 10:26 ]
Vid napján minden látszik (Sve se vidi na Vidovdan) elnevezéssel tartottak ma Kraljevóban több helyszínen megmozdulást, amelyet a tiltakozó egyetemisták hívtak össze. Az N1 tudósítása szerint a rendezvény fő üzenete, hogy "közeledik a Szerb Haladó Párt uralkodásának vége, az egyetemisták győzni fognak". A...
2026. JÚNIUS 28.
[ 20:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó