Szerbia
Macut: A párbeszéd kulcsfontosságú az államok közötti megértésben
Betűméret:             

Jerevánban hétfőn megkezdődött az Európai Politikai Közösség nyolcadik csúcstalálkozója, amelyet „A jövő építése: egység és stabilitás Európában” jelmondattal tartanak meg. Szerbiát a tanácskozáson Đuro Macut szerb kormányfő képviseli.

A csúcstalálkozó megnyitója előtt vasárnap este Vahagn Hacsaturján örmény államfő és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök vacsorát adott a részt vevő országok vezetőinek.

A Tanjug híre szerint Macut Jerevánban kijelentette, hogy a párbeszéd kulcsfontosságú az államok közötti megértésben, de ugyanilyen fontos az egyes országokon belüli viszonyok rendezésében is. Mint mondta, Szerbia számára jelentős, hogy jelen van a tanácskozáson, ahol Európa és a világ legfontosabb kérdéseiről egyeztetnek.

Az Európai Unió Tanácsának ismertetése szerint a jereváni csúcstalálkozón a vezetők a demokratikus ellenálló képesség erősítéséről, az összeköttetések fejlesztéséről, valamint a gazdasági és energiabiztonság kérdéseiről tárgyalnak. Az Európai Politikai Közösség célja, hogy politikai párbeszédet és együttműködést teremtsen az európai kontinens biztonságának, stabilitásának és jólétének erősítése érdekében.

Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]
A 16 perces néma csenddel járó útlezárásoknak nincs helyük semmilyen vallási vagy nemzeti hagyományban – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök. A tiltakozó egyetemisták által Valjevóban bejelentett megemlékezéssel kapcsolatban azt mondta, Szerbiában több nép és vallás él egymás mellett, de sehol nincs olyan szokás,...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:33 ]
Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több mint nyolcvan éve fekszenek a folyóban. A gőzüzemű, oldalkerekes dunai hajó 1913-ban épült az óbudai hajógyárban, és SMS Vág néven az Osztrák-Magyar Monarchia...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 11:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó