Szerbia
Kovács Elvira: Szerbiának folytatnia kell a reformokat
Betűméret:             

Kovács Elvira, a szerbiai parlament alelnöke és az európai integrációs bizottság elnöke szerint az Európai Unió ismét prioritásként kezeli a bővítést, Szerbiának pedig folytatnia kell a reformokat és az európai normákhoz való igazodást.

Mint mondta, a geopolitikai körülmények, mindenekelőtt az ukrajnai háború miatt új lendületet kapott a bővítési politika, ami Szerbia számára is ösztönzést jelenthet.

Kovács szerint jelenleg Montenegrónak van a legnagyobb esélye arra, hogy hamarosan EU-tag legyen, de Albánia, Moldova és Ukrajna előrelépése is várható. Hozzátette: Szerbia sajátos politikai kérdésekkel szembesül, köztük Koszovó ügyével és azzal, hogy nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, de ezek miatt sem szabad feladnia az európai utat.

A külpolitikai összehangolás kapcsán Kovács azt mondta, ez elsősorban az Oroszország elleni szankciókra vonatkozik. Szerbia jelenleg alacsonyabb szinten igazodik az EU közös kül- és biztonságpolitikájához, mint más tagjelölt országok, de a cél ennek fokozatos növelése.

A parlament alelnöke beszélt Marko Đurić külügyminiszter javaslatáról is, amely szerint Szerbia és a térség a schengeni övezet részévé válhatna. Kovács szerint ez megkönnyítené az emberek és az áruk mozgását, csökkentené a költségeket, és kézzelfoghatóvá tenné az európai integráció előnyeit.

A reformokról szólva emlékeztetett arra, hogy a parlamenti eljárásban több választási törvénymódosítás is szerepel, amelyeknél figyelembe vették az ODIHR ajánlásait. További módosítások várhatók a pártfinanszírozás, a korrupció megelőzése és az igazságügyi törvények területén is.

Kovács szerint Szerbia számára különösen fontos a 23-as és 24-es fejezethez kapcsolódó európai törvények elfogadása, mert az EU ezekben a területekben méri leginkább az előrehaladást, írja az RTS.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó