Szerbia
Holnaptól fokozott közúti ellenőrzés Szerbiában, fókuszban a gyalogosok és a kétkerekű járművek
Betűméret:             

Szerbiában az év első négy hónapjában közlekedési balesetben 34 gyalogos és 22 olyan személy vesztette életét, aki kétkerekű járművet vezetett. A közlekedés résztvevői közül ők tartoznak a legveszélyeztetettebb kategóriába. A közlekedési rendőrség holnaptól május 31-éig fokozott közúti ellenőrzést végez, amely a gyalogosok és a kétkerekű járművek vezetői által elkövetett szabálysértések felderítésére irányul.

A belügyminisztérium arra kérte a polgárokat, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, legyenek felelősségteljesek és fokozottan óvatosak az emberéletek megóvása és a közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében.

„Különösen felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a gyalogosokra és a kétkerekű járművek vezetőire, csökkentsék sebességüket a gyalogátkelők környékén, valamint azokon a helyeken, ahol nagy a gyalogosforgalom, például bevásárlóközpontoknál és piacokon. A gyalogosokat és a kétkerekű járművek vezetőit pedig arra kérjük, hogy tartsák be a közlekedési jelzéseket és használjanak védőfelszerelést” – áll a belügyi tárca közleményében.

Marad a forró és száraz idő - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 8:10 ]
Szerbia következetesen támogatja az ENSZ Alapokmányát és valamennyi ENSZ-tagállam területi integritását, így Ukrajnáét is – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő, miután Belgrádban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vučić egyúttal köszönetet mondott Ukrajnának azért, hogy nem ismeri el Koszovó...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 12:59 ]
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) főbizottsága egyhangúlag támogatta Ivica Dačić pártelnök bejelentését, amely szerint a párt önállóan indul a következő választásokon – közölte Vladan Zagrađanin, az SPS végrehajtó bizottságának elnöke. Zagrađanin a Nova napilapnak elmondta, hogy az SPS eddig nem tárgyalt a Szerb...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 11:52 ]
Orbán Viktort a Gučán megrendezett trombitafesztiválon látták – számolt be róla a Glas zapadne Srbije (GZS). A lap szerint a volt magyar miniszterelnök minden különösebb felhajtás és protokoll nélkül jelent meg a rendezvényen. A GZS beszámolója szerint Orbán néhány barátjával sétált be a Hotel Nordic...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 21:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó