Szerbia
A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait az ODIHR ajánlásai alapján
Betűméret:             

A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásai alapján több újdonságot is bevezetnek a választási folyamatban.

A módosítások érintik a parlamenti és helyhatósági választásokról, a köztársasági elnök megválasztásáról, valamint az alkotmánybíróságról szóló törvényeket is. A javaslatokat a Szerb Haladó Párt képviselője, Miroslav Petrašinović terjesztette be, és a parlamenti többség támogatta azokat.

Az egyik legfontosabb változás, hogy kötelező képzést vezetnek be a választási bizottságok és szavazatszámláló bizottságok tagjai számára, amelyet a Köztársasági Választási Bizottság szervez majd. A sikeresen elvégzett képzésről három évig érvényes tanúsítványt állítanak ki, és 2028-tól csak ilyen igazolással rendelkező személyek vehetnek részt a választások lebonyolításában. A törvény szerint a tanúsítvány érvényét vesztheti például akkor, ha valakit választási jogok elleni bűncselekmény miatt ítélnek el, vagy súlyos szabálytalanság történik azon a szavazóhelyen, ahol dolgozott.

A módosítások értelmében a választópolgárok ezentúl több választási listát is támogathatnak aláírásukkal, míg korábban csak egy lista mellett kötelezhették el magukat. A nemzeti kisebbségi listák esetében kötelező lesz, hogy a lista neve egyértelműen utaljon az adott kisebbségre vagy kisebbségi pártra, ezzel kívánják megakadályozni a visszaéléseket és a választók megtévesztését.

Az alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása rövidebb határidőket ír elő a választási viták elbírálására. Az alkotmánybíróságnak ezentúl húsz napon belül kell döntenie az ilyen ügyekben, míg az esetleges megismételt választások határidejét tízről harminc napra emelik.

A parlamenti vita során az ellenzéki képviselők bírálták a módosításokat, és úgy vélték, hogy azok nem hoznak valódi javulást a választási feltételekben. A kormánypárti képviselők ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy a változtatások az ODIHR ajánlásait követik, és hozzájárulnak a választási rendszer átláthatóbbá és szakszerűbbé tételéhez.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter felmentését kéri a szerb kormánytól a Szerbiai Földmérési Szervezetek Egyesülete. A szervezet szerint erre a jogellenes építkezések, az ingatlan-nyilvántartás és a szakmai hatáskörök szabályozása terén hosszabb ideje fennálló problémák...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:29 ]
Szerbiában jelenleg tíz szabadtéri tűz aktív, a legsúlyosabb a helyzet a Delibláti-homokpusztán és a Kraljevo közelében fekvő Stolovi-hegységben. Ivica Dačić belügyminiszter közlése szerint lakóházak és települések nincsenek veszélyben, az oltást azonban jelentősen nehezíti a nehezen megközelíthető terep. A...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó