Szerbia
Vučić: A hangágyúval kapcsolatos vádak célja Szerbia meggyengítése volt
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő szerint a hangágyú állítólagos használatáról szóló történet és az úgynevezett szarajevói szafari ügye azoknak az erőknek a törekvéseit szolgálta, amelyek Szerbia destabilizálására törekednek.

A politikus a Pink, az Informer és a Prva televízió közös műsorában úgy fogalmazott, hogy a vele szembeni támadások valójában az ország ellen irányultak.

Az államfő a Belgrádi Felsőbb Ügyészség hangágyúval kapcsolatos közleményére reagálva azt mondta, örül annak, hogy szerinte megdőltek azok az állítások, amelyekkel nyomást akartak gyakorolni Szerbiára. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban számos ügyben próbálták lejáratni őt és a kormányt, miközben ezek célja az volt, hogy meggyengítsék az ország nemzetközi pozícióját.

Vučić arról is beszélt, hogy a hangágyú használatával kapcsolatos vádakat több külföldi szakértői és biztonsági vizsgálat is cáfolta. Szerinte egyes emberek tudatosan terjesztettek valótlan állításokat, mások pedig pszichológiai befolyás hatására hitték el azokat. Úgy véli, az ügy mögött politikai szándék húzódott meg, amelynek célja az volt, hogy nemzetközi nyomás alá helyezzék Szerbiát.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó