Szerbia
Kraljevóban tüntettek az egyetemisták
Betűméret:             

Vid napján minden látszik (Sve se vidi na Vidovdan) elnevezéssel tartottak ma Kraljevóban több helyszínen megmozdulást, amelyet a tiltakozó egyetemisták hívtak össze. Az N1 tudósítása szerint a rendezvény fő üzenete, hogy "közeledik a Szerb Haladó Párt uralkodásának vége, az egyetemisták győzni fognak".

A rendezvény a szerb himnusszal kezdődött, majd több felszólaló beszélt az alkotmány és a törvények tiszteletben tartásáról, a korrupcióról, az állam működésképtelenségéről, valamint a szerb intézmények helyzetéről Koszovóban.

Elhangzott, hogy Koszovóban szinte már nem működnek szerb intézmények, és aggodalmukat fejezték ki az oktatás és az egészségügy esetleges integrációja miatt is.

A felszólalók között voltak egyetemi oktatók, koszovói szerbek, diákok, veteránok és vallási elemzők is.

A rendezvényen egyperces csenddel emlékeztek meg Milovan Jovanovićról, aki az ENSZ libanoni békemissziójában vesztette életét.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó