Szerbia
Figyelmeztetés a szülőknek: Az elektromos roller nem játék
Betűméret:             

A szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség arra kéri a szülőket, hogy a nyári szünet idején fordítsanak kiemelt figyelmet gyermekeik biztonságára az elektromos rollerek használata során. Az ügynökség hangsúlyozza: az elektromos roller nem játék, hanem közlekedési eszköz, amelynek használata komoly veszélyekkel járhat.

A közlemény szerint egyre több gyermek kap elektromos rollert ajándékba vagy iskolába járáshoz, sok esetben anélkül, hogy megfelelne a jogszabályokban előírt életkori feltételeknek. Az ügynökség emlékeztet: 14 év alattiak nem vezethetnek elektromos rollert, a jármű legnagyobb megengedett sebessége pedig 25 kilométer/óra, elektromotorjának teljesítménye pedig legfeljebb 0,6 kilowatt lehet, írja a 021.rs portál.

A szabályok szerint a rollerekkel elsősorban kerékpárúton vagy kerékpársávban szabad közlekedni, és csak meghatározott esetekben hajthatnak fel az úttestre. A 14 és 18 év közötti fiatalok kizárólag olyan utakon közlekedhetnek, ahol a megengedett sebesség legfeljebb 30 kilométer/óra, a felnőttek pedig legfeljebb 50 kilométer/órás sebességkorlátozású utakon. Ennél nagyobb sebességhatárú utakon elektromos rollerrel tilos közlekedni.

Az ügynökség kiemeli, hogy a bukósisak viselése minden esetben kötelező, éjszaka vagy rossz látási viszonyok között pedig fényvisszaverő mellényt is kell viselni. Emellett tilos utast szállítani az elektromos rolleren. A hatóság arra kéri a szülőket, beszéljék át gyermekeikkel a biztonságos közlekedés szabályait, és csak akkor engedjék őket elektromos rollerrel közlekedni, ha megfelelnek a törvényi előírásoknak és megfelelő védőfelszerelést viselnek.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy vasárnap este benyújtja lemondását, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS helyzetének rendezéséről pedig még hivatali idejének lejárta előtt egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vučić arra számít, hogy a megbeszélést követően pontosabb információkkal tud...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó