Szerbia
Vučević: Kevesebb mint 100 nap választ el bennünket a választásoktól, mindenkinek el kell ismernie az eredményeket
Betűméret:             

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója ma kijelentette, hogy véleménye szerint kevesebb mint 100 nap választja el Szerbiát a választásoktól. Felszólította a politikai szereplőket, hogy készüljenek fel a megmérettetésre, és fogadják el annak eredményét.

„Úgy vélem, a választások szó szerint a küszöbön vannak, szinte már érezni lehet a választások szelét. Az alkotmány és a törvények értelmében a szerb államfő jogosult kiírni a választásokat. Úgy vélem, kevesebb mint 100 nap választ el bennünket tőlük, ezért azoknak, akik most pihennek, készülniük kellene, ha részt akarnak venni rajtuk” – nyilatkozta Vučević az RTS-nek.

Hozzátette, mindenkinek felelősségteljesen ki kell jelentenie, hogy elfogadja a nép döntését, vagyis a választások eredményét.

A 16 perces néma csenddel járó útlezárásoknak nincs helyük semmilyen vallási vagy nemzeti hagyományban – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök. A tiltakozó egyetemisták által Valjevóban bejelentett megemlékezéssel kapcsolatban azt mondta, Szerbiában több nép és vallás él egymás mellett, de sehol nincs olyan szokás,...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:33 ]
Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több mint nyolcvan éve fekszenek a folyóban. A gőzüzemű, oldalkerekes dunai hajó 1913-ban épült az óbudai hajógyárban, és SMS Vág néven az Osztrák-Magyar Monarchia...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 11:53 ]
Több mint 43.800 gyorshajtást jegyeztek fel Szerbiában az augusztus 3. és 9. között megtartott nemzetközi közlekedésbiztonsági akció során. A rendőrök összesen 58.063 járművet ellenőriztek, a sebességtúllépések mellett pedig mintegy 9000 egyéb szabálysértést is feltártak – közölte a belügyminisztérium a Tanjug...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 11:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó