A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével.
Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki önkormányzati képviselővel történt incidens után Šapićtól ideiglenesen lefoglalt lőfegyverekről kiállított rendőrségi igazoláson feltüntetett időpont ellentmond a hivatalos rendőrségi jelentésben szereplő adatoknak. Emiatt külön eljárást indítottak a tények tisztázására.
A Kreni–Promeni mozgalom tegnap közzétette az újbelgrádi rendőrkapitányság egyik hivatalos feljegyzésének részletét. A mozgalom szerint a dokumentum bizonyítja, hogy Šapićtól a Tatjana Mićić képviselővel történt incidens után két pisztolyt, egy Glock és egy Crvena zastava típusú fegyvert foglaltak le. Állításuk szerint a polgármester az incidens idején magánál tartotta a fegyvereket, és nem a rendőrségi kihallgatása után, otthonában adta át őket önként, ahogyan az az ügyészségi iratokban és a hivatalos rendőrségi jelentésben szerepelt.
Az ügyészség honlapján közzétett közlemény szerint az Újbelgrádi Rendőrkapitányság szeptember 29-i hivatalos jelentése azt tartalmazza, hogy Šapić a rendőrségről való távozását követően, rendőri kísérettel a lakcímére ment, ahol önként átadta a legálisan birtokolt lőfegyvereit. Erről igazolást is kiállítottak az ideiglenesen lefoglalt tárgyakról.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a fegyvereket a rendőrségről szóló törvény rendelkezései alapján foglalták le, nem pedig az ügyészség által vizsgált bűncselekmény elkövetésének eszközeként.
Hozzátették, hogy az eljáró ügyészt egyetlen alkalommal sem tájékoztatták arról, hogy Šapićnál az incidens során vagy a rendőrkapitányságon való tartózkodása alatt lőfegyver vagy bármilyen más fegyver lett volna. A hivatalos rendőrségi jelentésből ugyanis az derült ki, hogy a fegyvereket csak a rendőrkapitányság elhagyása után, a lakcímén adta át önként.
Miután a nyilvánosságban olyan információk jelentek meg, amelyek ellentmondásokat jeleztek a fegyverek ideiglenes lefoglalásának időpontjával kapcsolatban, az eljáró ügyész felvette a kapcsolatot az újbelgrádi rendőrkapitányság munkatársaival, hogy tisztázza az eset valamennyi lényeges körülményét.
Ekkor kapta meg először az ideiglenesen lefoglalt tárgyakról kiállított igazolás fényképét, amelyet korábban nem csatoltak a hivatalos rendőrségi jelentéshez.
„A megküldött igazolás fényképének vizsgálata során megállapítottuk, hogy a lőfegyverek ideiglenes lefoglalásának az igazoláson feltüntetett időpontja nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben szereplő események időrendjével, ami két hivatalos dokumentum közötti ellentmondásra utal” – közölte a Harmadik Alapfokú Ügyészség.
Az ügyészség szerint a történtek szükségessé teszik a hivatalos dokumentációban szereplő adatok pontosságának és hitelességének további ellenőrzését. Ezért külön ügyiratot nyitottak annak megállapítására, hogy a rendőrök eljárása során felmerül-e hivatalból üldözendő bűncselekmény elkövetésének gyanúja.
Az ügyészség közölte, hogy az eljárás megindításáról értesíti a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályát is, hogy az megtehesse a hatáskörébe tartozó intézkedéseket.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

