Szerbia
Srdanović: A választási folyamat békés és méltóságteljes lezárását kérjük
Betűméret:             

A diákok a választási folyamat békés és méltóságteljes lezárására szólítanak fel, jelentette ki Ilija Srdanović, az Egyetemista Lista vezetője az október 22-ére, a belgrádi Slavija térre meghirdetett nagygyűlés előtt.

„Sem Nišben, sem Újvidéken, sem Szerbia más településén nem szítottunk feszültséget. Arra szólítunk fel, hogy a választási folyamat békésen és méltóságteljesen záruljon le, és 25-én békében válasszuk meg Szerbia új vezetését. Meggyőződésünk, hogy ez az Egyetemista Lista – A diákok győznek lesz” – mondta Srdanović.

Arra a kérdésre, tart-e esetleges provokációktól a belgrádi nagygyűlésen, elmondta: ahogyan Újvidék esetében, úgy most is szilárdan hisz abban, hogy békeüzenetük minden belgrádi polgárhoz eljut, és az emberek megfogadják a felhívást, hogy minden békésen történjen – jelentette a FoNet.

Az Egyetemista Lista – A diákok győznek kampányzáró nagygyűlése október 22-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Slavija téren.

„A Slavija téri rendezvény programja 18 órakor kezdődik. A helyszín, amely legnagyobb pillanataink emlékét őrzi, ismét az összetartozás, az elszántság, az erő és a győzelem jelképe lesz” – közölték a blokádokban részt vevő egyetemisták.

Összefüggés lehet a választások előtt kiadott több mint 200 ezer személyi igazolvány és azok között a szavazási értesítők között, amelyek olyan személyek nevére érkeznek, akik a megadott címen nem élnek, jelentette ki Zoran Alimpić, a Belgrádi Városi Választási Bizottság tagja, aki úgy véli, mindez...
2026. OKTÓBER 16.
[ 8:33 ]
Szerbiában ma, október 15-én hivatalosan is megkezdődött a fűtési idény, amely április 15-éig tart. A lehűlés miatt azonban a legtöbb távfűtőmű már néhány nappal korábban megkezdte a hőenergia szolgáltatását. Az országban működő 60 távfűtési rendszer mintegy 670 ezer háztartást lát el. A Szerbiai Távfűtőművek...
2026. OKTÓBER 15.
[ 9:41 ]
Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó