Tudomány
Péntek este tér vissza a Földre az Artemis II
Betűméret:             

Több mint fél évszázad után az emberiség ismét eljutott a Hold közvetlen közelébe: az Artemis II tíznapos küldetése új lendületet adott az űrkutatásnak. A négyfős legénység – Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen – olyan felvételeket készített, amelyek eddig nem látott perspektívából mutatják meg a Hold túlsó oldalát és a Földet.

A misszió több szempontból is mérföldkő, hiszen először jutott nő és afroamerikai űrhajós holdközeli térségbe.

A küldetés legnehezebb része azonban még hátravan: a Földre való visszatérés. Az űrhajó a légkörbe lépve extrém terhelésnek van kitéve, a sebesség elérheti a 40 ezer kilométer per órát, miközben a hőmérséklet több ezer Celsius-fokra emelkedik. A biztonságot egy speciális hővédő pajzs biztosítja, amely a felületének fokozatos leolvadásával vezeti el a hőt. Bár a korábbi küldetés során ezen a rétegen egyenetlenségeket észleltek, a szakértők szerint ez nem veszélyezteti a mostani repülést, ugyanakkor a leszállás minden részlete fokozott figyelmet kap, számolt be róla többek között az RTV.

Az Artemis-program jelentősége túlmutat egyetlen küldetésen. A Hold ismét a nagyhatalmi verseny egyik színterévé válik, miközben egyre inkább felértékelődnek a benne rejlő gazdasági és energetikai lehetőségek. A hosszabb távú cél a Mars elérése, amely azonban jóval összetettebb kihívásokat jelent. Az Artemis II így egyszerre mérnöki teljesítmény és stratégiai lépés az emberiség következő nagy űrbeli vállalkozásai felé.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért - jelentette be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Francis Halzen...
2026. OKTÓBER 6.
[ 12:23 ]
Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról, ezért a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Macskapréda Projektje arra hívja a lakosságot, hogy saját fényképes megfigyeléseivel segítsen feltérképezni, milyen vadon élő állatok kerülnek kapcsolatba a házimacskákkal. A projekt célja a...
2026. OKTÓBER 6.
[ 11:34 ]
Öt ország kutatóinak részvételével rendezik meg október 7-én és 8-án Újvidéken A minoritás poétikái VI. nemzetközi tudományos konferenciát. A kétnapos tanácskozás középpontjában a kisebbségi léthelyzetek, a társadalmi és kulturális peremhelyzetek, valamint az ezekhez kapcsolódó irodalmi és művészeti...
2026. OKTÓBER 5.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó