Megnyitották Vajdaság brüsszeli képviseleti irodáját
Az eseményt az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja bojkottálta
Betűméret:
Ünnepélyesen megnyitották hétfő este a Vajdaság régió brüsszeli képviseleti irodáját.Az iroda Szerbia Európai Unió melletti misszióján kezdi meg működését - az MTI tudomása szerint magyar alkalmazott nélkül -, a megnyitó alkalmából tartott fogadásra azonban a brüsszeli Schuman-negyed elegáns fogadásokra használt patinás épületében, a Concert Noble-ban került sor.
Az eseményt az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja bojkottálta, mert kiderült, hogy a nyitó rendezvényen Egeresi Sándor, a vajdasági törvényhozás elnöke nem mondhat beszédet. Egeresi végül el sem jött a megnyitóra.
A fideszes EP-képviselők közül egyedül Schöpflin György jelent meg, ő volt ugyanis a Szerbiáról készült EP-állásfoglalás úgynevezett árnyék-jelentéstevője, és ebbéli minőségében képviselte az Európai Néppártot.
Schöpflin magyar újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az Európai Bizottság készíti a jelentését arról, mennyire alkalmas Szerbia az uniós tagjelölti státusra, Belgrádban olyan kárpótlási törvényt fogadtak el, amely ütközik az Európai Unió alapelveivel. Ezt a törvényt Schöpflin szerint Szerbiának át kell írnia. Az EP-képviselő - megjegyezve azt, hogy az elmúlt években számos példa volt a vétójog alkalmazására különböző ügyekben az EU-n belül - lehetségesnek mondta, hogy Szerbia tagjelöltségének kérdésében "más ország is élni fog ezzel a jogával".
Az MTI megkeresésére Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője telefonon elmondta: ő maga is távol maradt a megnyitó ünnepségtől, mégpedig két okból. Egyfelől a szerbiai politika alakulása miatt, másfelől pedig azért, mert Egeresi nem kapott volna szót a rendezvényen.
"Ha Szerbia így folytatja, nem fogjuk megszavazni uniós tagjelölti jogállását" - mondta Tabajdi a szerb kárpótlási törvény kapcsán, és leszögezte: ebben nemzeti egyetértés van a magyar politikai pártok között.
Kárpáti János (MTI)
Az előrejelzések szerint 2100-ig az Európai Unió népessége 11,7 százalékkal csökken majd, ami 53 millió főt jelent. A folyamat gazdasági és társadalmi következményei pedig súlyosak lehetnek.
Európa népessége egyre fogy és ez számos problémát okozhat a nem is olyan távoli jövőben. Az államszövetség és a tagállamok...
2026. ÁPRILIS 18.
[ 22:00 ]
Az uniós, a lengyel és az ukrán vezetés kitörő örömmel fogadta a magyar választási számokat, Orbán Viktor szövetségesei a miniszterelnök eredményeit méltatták, olvasható a Mandiner által készített körképben.
Hatalmas skalpot gyűjtött be vasárnap az európai fősodor: a Tisza Párt jelentős részben az Európai...
2026. ÁPRILIS 16.
[ 10:52 ]
Az amerikai lap véleménycikke szerint súlyosan félrevezették a nyugati közvéleményt a magyar demokrácia állapotát illetően.
A Wall Street Journal publicisztikája élesen bírálja azokat a politikusokat és elemzőket, akik az elmúlt években rendszeresen diktatúraként írták le Magyarországot, illetve fasizmussal vádolták...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 21:54 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




