Tükör
A karaván halad
Betűméret:             

Megmosolyogtatóak azok a támadások, amelyek az utóbbi napokban, hetekben érték a Vajdaság Mát. Nagy jóindulattal próbáltuk komolyan venni őket. Nem ment. Egyrészt a már viccesnek ható modortalanság, a neveletlenséggel való hivalkodás, a nyilvános megszólalás alapvető szabályait nélkülöző, éretlen, már-már alpári hang miatt, másrészt a gyerekesen naiv, átlátszó szándék miatt, hogy lejárassák az első vajdasági internetes hírportált.

Ezek az írások a magát talán kissé indokolatlanul Szabad Magyar Szónak nevező internetes felületen jelentek meg. Tapasztalatból tudom – tehát ki kell ábrándítanom a kollégákat –, hogy a Vajdaság Ma elleni támadások nem hoznak több olvasót nekik. S nekünk sem lesz ettől kevesebb. Más út vezet az olvasók megszerzéséhez és az olvasótábor stabil megtartásához. Ezt ugye minden szerkesztőségben tudják. A közvélemény szigorú bírája a lényegében hozzá tartozó médiumoknak. Meglátja és bünteti a csúsztatást, a mellébeszélést, a tények tudatos elferdítését, a rosszindulatot, még az egyes újságírók elleni karaktergyilkossági kísérletet is.

Ám sajnos még ennél is többről van szó: a támadások mögött – úgy látom – nemcsak az újabb médiumok területfoglalási szándéka áll.

Újra és újra megismétlem, a Vajdaság Ma politikai harcban nem vesz részt. Végzi a dolgát, amiért van. S szerepéből nem esik ki. Provokációkra sem.

Sebestyén Imre

Amikor már a szemünknek sem hihetünk - illusztráció
2026. OKTÓBER 10.
[ 19:30 ]
Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk. Arra a tizenhárom honvédtisztre, akiket 1849. október 6-án, a magyar szabadságharc leverése után végeztek ki Aradon, és mindazokra, akik életükkel fizettek azért, mert hűek maradtak a szabadság ügyéhez. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich...
2026. OKTÓBER 6.
[ 9:09 ]
Orbán Viktor politikai visszatérésével számol Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász, aki szerint éppen ezért most kell olyan új alkotmányos és választási rendszert kialakítani Magyarországon, amely megakadályozza a hatalom újbóli túlzott koncentrációját. A Princeton professzora, aki a jelenlegi hatalmi párt...
2026. OKTÓBER 5.
[ 16:52 ]
Hiába sikerült csaknem két év után felállítani a szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsát, majd hosszas egyeztetések után megválasztani annak elnökét, a testület működése továbbra sem zökkenőmentes. A választási kampány médiamegfigyelésének kibővítéséről szóló első komolyabb...
2026. OKTÓBER 2.
[ 21:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó