Szomorkás volt idén Szent István napja Magyarországon. Azért, mert nem volt igazán semmi, egy átlagos, csendes, meleg nyári nap a többi között. Nem tűnt fel senkinek, hogy ez az ország születésnapja, átsiklottunk rajta. Pedig bizony erre nagyon nagy szüksége van az embernek.

Az ünneplésre, hogy mi, akik itt élük, közösen emlékezzünk meg arról, hogy magyarok vagyunk ebben a hazában. Erre a célra szoktak programsorozatot szervezni, utcai felvonulást meg a híres tűzijátékot, és ezt az ünnepet szokta minden évben egy jól körülhatárolható réteg kinevetni, s egyszerű pénzszórásnak titulálni. Mert a tűzijáték igazából semmi, felrobbannak a petárdák és csíkot húznak az égre. Ebben történetesen igaza van a hivatásos cinikusoknak, abban viszont nem, hogy az ünneplésre szánt pénzt költsük az egészségügyre, az oktatásra vagy valami ilyen, megfoghatatlan, de feltételezhetően forráshiánytól szenvedő területre. Az ünnep nagyon fontos, épp azért, mert nem lehet forintosítani a jelentőségét. Nem lesz közvetlen eredménye a kifizetett pénznek, nem befektetés augusztus 20-a, hanem egy hatalmas pénzkidobás. De elméleti szinten mégiscsak arról van szó, hogy az aktuális kormány befektet a saját országába, mert azt akarja, hogy ez itt egy jó hely legyen, ahol az emberek szeretnek élni. A nyafogók is, hiszen lám, minden évben ott vannak a cinikusok, tavaly is, azelőtt is, s ez mindig így lesz, míg világ a világ, folyton létezni fog egy ilyen réteg, akik gyűlölnek mindent, ami kicsit is több, mint a mindennapi élet küzdelmei. Aki minden bokorban korrupciót lát, aki szerint a petárdázás csak arra szolgál, hogy valaki jól megszedje magát, és mindig, minden szakmai kérdésben nagyon megalapozott véleménye van.

Ilyen például a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert ért bulvártámadás. A miniszter az Adrián nyaral egy jachton, amelynek egy vállalkozó a tulajdonosa. A vádak szerint Szijjártó Péter lógatja a lábát, és jaj, miből futja erre. Az ezzel foglalkozó és gúnyolódó emberek nagy részének fogalma sincs arról, milyen feladat az ország irányítása. Röviden: embert próbáló, és nem való mindenkinek. Az eddig is többször megénekelt kádári kisember szerint egy jó autóba beülni urizálás, a miniszter miért jár Mercedessel, jó lenne neki a Suzuki Swift is, ha Lajoséknak is jó. A külföldi út kirándulásnak tűnik a szemében, amelynek során luxusszállodában pihen meg a politikus, és elegáns palotákban mosolyogva beszélget emberekkel. Ezekre a tárgyalásokra készülni kell, és nagy súlya van minden szónak. A luxusszállodában legfeljebb néhány órát tud aludni a vezető, jóval kevesebbet, mint Lajosék saját otthonukban. A külföldi utak távol vannak Magyarországtól, soha nincs városnézés, nincs kicsi kávézgatás, esti sörözés, még az étkezések is hivatalos ebédek és vacsorák formájában történnek. Egyáltalán nincs magánélete az ország felelős vezetőjének, és arra esélye sincs, hogy esténként a gyerekeivel játszva kifújja magát. Szijjártó Péter kiemelkedően hatalmas munkabírású politikus, akiről még az ellenfelei is azt tartják, képtelen lazítani, amikor nem dolgozik, akkor is dolgozik valójában. A bulvármédia ezt a vezetőt találta meg, mert a hozzánk legközelebb eső tengeren egy hajón pihen. Láss csodát, a sztori hamar megtalálta a saját olvasótáborát, és teljes meglepetésre Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, a politikától visszavonult, ma értelmezhetetlen tevékenységet folytató, de egyáltalán nem Fidesz-párti közéleti személyiség pedig védelmébe vette a külügyminisztert. Erre pedig nagyon ritkán kerül sor, ezért is volt meglepő Vona értelmes és józan véleménye. Nem lesz persze ebből trend, furcsa is volna a politika világában.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ez nem Szijjártó Péter-specifikus tulajdonság. A politikusok többsége nem tud pihenni, a kormánytagokra ez különösen jellemző. Mert az országot folyamatosan igazgatni kell, irányba helyezni és ott tartani, minden nap, minden percben. Politológiai alapvetés, hogy a kormányzás nem pénzről és nem lazításról szól, hanem iszonyatosan kemény munkáról, folyamatos támadásokról, értelmetlen védekezésről. Emellett természetesen hatalomról és a kormányzás művészetéről is, ez pedig nagyon fontos, hiszen csakis olyan ember tudja jól csinálni, aki bírja a gyűrődést, s képes mindennap felkelni úgy, hogy továbbra is lelkesen szolgálja a hazát. Ezért nem is szokott általában kormányra kerülni a kádári kisember, ha pedig igen, annak nagyon hamar rossz vége lesz.