A Szovjetunió egy űrállomás építésével próbált válaszolni a sikeres amerikai Holdra szállásra. 1971. április 19-én fel is lőtték a Szaljut-1-et, amit a második kísérletre sikerült beüzemelni, azonban az űrben 23 napot töltő kozmonauták küldetése végül katasztrofálisan végződött.

Az űrverseny első szakaszában egyértelműen a Szovjetunió volt előnyben, sorban érték el az áttörő eredményeket. 1957. október 4-én pályára állították a Szputnyik-1 műholdat, 1961. április 12-én Jurij Gagarin a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén az első emberként kijutott a világűrbe. 1965. március 18-án pedig Alekszej Leonov szovjet űrhajós volt az első ember, aki űrsétát tett.

John F. Kennedy amerikai elnök ezekre a sikerekre reagált, amikor bejelentette, hogy az Egyesült Államok az 1960-as évtized végéig embert küld a Holdra. Bár a szovjetek is szerették volna elérni ezt a célt, az amerikaiak 1969-es sikere után fokozatosan háttérbe szorult az emberes holdutazás szovjet megvalósítása, 1974-ben pedig végül Brezsnyev törölte is a programot. A hangsúlyok eltolódása tette lehetővé az első űrállomás kifejlesztését, mivel a felszabadult forrásokat erre a célra fordíthatták.

A Szovjetunió ezzel az elsőséggel szerette volna demonstrálni, hogy még mindig ők vezetnek az űrversenyben.

Kezdetben egy katonai űrállomást terveztek, ennek a módosított változata lett a Szaljut-1, amit elég gyorsan, alig több mint egy éves fejlesztés után sikerült megépíteniük. A 18 ezer 425 kilogramm súlyú, 16 méter hosszú, 4 méter átmérőjű űrállomás belső méretei messze meghaladták az akkori űreszközökét. Legénység nélkül, egy Proton-K rakétával lőtték fel ötven éve, 1971. április 19-én.

A Szaljut-1-gyel összesen végül két űrhajó került kapcsolatba. Négy nappal a felbocsátása után, április 23-án már elindult az űrállomás felé a Szojuz-10. A három fős legénység feladata lett volna az űrállomás beüzemelése, és az első műszaki próbák elvégzése. A küldetés során azonban hiába kapcsolódtak össze az űrállomással, a kozmonautáknak technikai problémák miatt nem sikerült befejezni a dokkolást.

A manőver lefújását követően végül nagy nehézségek árán, 5 és fél órás együtt repülés után sikerült leválasztani az űrkapszulát az állomásról. A küldetés meghiúsulása után a Szojuz-10 legénysége, ha nem is gond nélkül, de visszatért a Földre. A leszállás közben mérges gáz kezdte megtölteni az űrhajót, aminek következtében az egyik kozmonauta elájult, de végül sikeresen leszállt Kazahsztánban az űrhajó. A három fős személyzet azonban még így is sokkal jobban járt, mint néhány hónappal később az őket követő űrhajó kozmonautái.

Újabb próbálkozásként 1971. június 6-án indult el Bajkonurról a Szojuz-11, fedélzetén szintén három fős legénységgel. Ezen a küldetésen kezdetben minden jól alakult.

A dokkoláshoz az űrkabin automata módon közelítette meg az űrállomást, az utolsó száz métert pedig már kézi vezérléssel tették meg a kozmonauták. 3 óra 19 percig tartott a kapcsolódási folyamat, de végül sikerrel járt. A nyomáskiegyenlítés után kinyithatták a zsilipet, és az űrhajósok átszállhattak a Szaljut-1 fedélzetére, ahol 22 napig dolgoztak.

Először ki kellett javítaniuk a ventilátor rendszert, mivel érkezésükkor a levegő szennyezett volt a Szaljut-1-en. Ezután számos feladatot elláttak, tanulmányozták a Föld geológiáját, meteorológiáját, jégborítását. Vizsgálták a világűrt, és azt is, hogy miként hat az emberekre a mikrogravitáció.

Még élő televíziós közvetítésük is volt az űrállomásról, a szovjet lapok pedig folyamatosan beszámoltak a küldetés előrehaladásáról.

A küldetés végén, június 29-én a legénység a tudományos feljegyzéseiket és az elkészített felvételeket átpakolta a Szojuz-11-be, és átszállt a dokkoló űrhajóba. Elváltak az űrállomástól, és megkezdték a visszatérést a Földre. Bár leszállás közben a rádió összeköttetés furcsán hamar megszűnt az űrhajóval, 570 órás repülés után az automata rendszerek irányításával rendben megtörtént a landolás. A leszállóhelyre érkezők azonban szörnyű tragédiával szembesültek, amikor kinyitották a visszatérő kabint.

A három kozmonauta holtan ült a székekben. Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Ivanovics Pacajev volt az első három ismert ember, aki az űrben halt meg.

A vizsgálatok szerint a kozmonauták halálát az okozta, hogy a landolás közben a parancsnoki modul és a kiszolgáló modul szétválásakor a nyomáskiegyenlítő szelep meghibásodott és kinyitott. A 168 kilométeres magasságban néhány másodperc alatt távozott a levegő a kabinból, és mivel a személyzet a leszállás közben nem viselt szkafandert, gyorsan megfulladt.

A Szojuz-11 legénységét hatalmas állami ünnepség keretében Gagarin mellé, a Kreml falába temették. Egy amerikai asztronauta, Tom Stafford is ott volt a koporsót kísérők között. A tragédia után áttervezték a Szojuz űrhajókat, és előírták a szkafander viselését a kilövés és a landolás teljes időtartamára. A űrruhák helyigénye miatt a későbbi küldetéseken már csak ketten utaztak a Szojuz űrkabinokban.

Később még tervezték, hogy újabb űrhajókat küldenek az űrállomáshoz, de a Szojuz űrkapszulák áttervezése elhúzódott, és szeptemberre a Szaljut-1 kifogyott az üzemanyagból.

Az űrállomás végül 175 napos működés után, 1971. október 11-én belépett a légkörbe és megsemmisült a Csendes-óceán felett. Bár a Szojuz-11 legénysége értékes kutatómunkát végzett küldetése során, a tragédiájuk sötét árnyat vet az első űrállomás történetére. (hirado.hu nyomán)