Vajdaság
Csorba Béla a VMDP új elnöke
Betűméret:             
Tisztújító kongresszust tartott szombaton Óbecsén a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, amelyen 154 küldöttből 138-an támogatták az elnöki tisztségért egyedüliként induló Csorba Bélát. Ágoston András visszavonul az aktív politizálástól, így a VMDP eddigi elnöke nem is vállalta a jelölést. A párt zárt ajtók mögött megtartott hetedik kongresszusán Gusztony András 130, Kovács László 73 szavazattal lett a párt alelnöke, és a küldöttek húsz választmányi tagot is megválasztottak.
Csorba Béla szerint a kongresszusi felszólalások egyértelműen azt jelzik: a pártnak az eddigi irányvonalat kell folytatnia, és át tudja majd hidalni a jelenlegi szervezési problémákat és a párt nehéz anyagi helyzetét.
- Bár a vajdasági magyar politikai színtéren ellenzékben politizálunk, mi továbbra is kitartunk a határon túli közösségek számára létkérdést jelentő autonómia-követeléseink mellett. A kisebbségpolitika terén karakánabb fellépésre van szükség – jelentette ki az új pártelnök.
F. R.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban