Vajdaság
Új magyar közéleti szerveződés van alakulóban Vajdaságban
Varga Lászlót kizárta a pártból a VMSZ fegyelmi bizottsága
Betűméret:             

Ifj. dr. Korhecz Tamás megerősítette a hírt, miszerint alakulóban van egy új nemkormányzati, magyar szerveződés Vajdaságban, azonban cáfolta, hogy pártalapítást terveznének, s ezzel összhangban áll Varga Lászlónak a hírportálunknak adott nyilatkozata is.

Az utóbbi napokban egyre több olyan utalás, Facebook-bejegyzés kerül napvilágra, amelyből egy új vajdasági magyar közéleti szerveződés körvonalai rajzolódnak ki. Egyesek nyíltan fogalmazzák meg kérdéseiket, véleményüket az új „pártról”, amelyről eddig hivatalosan még semmilyen információ nem jelent meg a sajtóban. A Magyar Mozgalomként emlegetett szerveződés ötletgazdáit, leendő alapítóit kérdeztük a kezdeményezésről.

A jelenleg külföldön tartózkodó alkotmányjogász, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnöke a következő választ küldte megkeresésünkre: „Politikai szerveződés a részvételemmel nem folyik, azonban egy új civil mozgalom, NGO megalakításának szükségességéről már sok ismerősömmel tárgyaltam. Ha erről végeleges döntés születik, azonnal tájékoztatjuk a nyilvánosságot” - nyilatkozta dr. Korhecz Tamás.

Ezzel összhangban áll Varga László köztársasági parlamenti képviselő kérésünkre adott nyilatkozata is. „Meg tudom erősíteni, hogy az elmúlt napokban, hetekben engem is, másokat is nagyon sok ember keresett meg, százas nagyságrendben, akik arról beszélnek, hogy az a rendszer, az a közélet, amely a fenyegetésre, megfélemlítésre, a munkahely elveszítésével való fenyegetésekre épül, az nem a jó irányba halad” – nyilatkozta Varga László a Vajdaság Ma hírportálnak. Ugyanakkor leszögezte: a nyilvánosságnak megfogalmazott első levele is arról szólt, hogy egy igen jelentős mértékű elégedetlenség tapintható ki a közéleten belüli helyzettel, a közéleten belüli állapotokkal kapcsolatban, viszont „hogy ennek a mélységű elégedetlenségnek az eredménye egyfajta közéleti típusú önszerveződés lesz-e, vagy sem, azt jelen pillanatban nem tudom megjósolni”.

Megszületett a VMSZ fegyelmi bizottságának döntése, Varga fellebbez

Varga László közölte továbbá, hogy a múlt héten, kedden megszületett a VMSZ fegyelmi bizottságának az a döntése, amellyel kizárták a Vajdasági Magyar Szövetségből. „Jelen pillanatban az erre a döntésre való fellebbezés megfogalmazásával vagyok elfoglalva, ezt a mai nap folyamán be fogom fejezni, és el fogom juttatni a VMSZ Tanácsához” – fűzte hozzá. Szavai szerint jelen pillanatban a pártból való eltávolítása még nem fejeződött be, ennek van még egy lépése, amikor majd a Tanács másodfokon elbírálja a föllebbezését.

„Ha megerősítést nyer a kizárásom, nyilvánvalóan majd erre a kérdésre vissza lehet térni, jelen pillanatban nem tartunk még itt” – válaszolta a szerveződéssel kapcsolatos részletekre vonatkozó kérdésünkre.

Emlékeztetett, hogy az elmúlt hetekben újságírói megkeresésekre válaszolva több alkalommal elmondta, hogy nem látja értelmét egy újabb vajdasági magyar párt megalakulását, és azt sem tudja elképzelni, hogy e tekintetben megváltozzon a véleménye.

„Szerzői írásomban, amely június végén jelent meg, arról beszéltem, hogy a legszélesebb értelemben vett közéleten belül beszélnek emberek, embercsoportok, szakmai szervezetek arról, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, hogy olyan, teljesen fölösleges és szükségtelen konfliktussorozat jellemzi a vajdasági magyar közéletet, amely indokolatlan és értelmetlen. Az írásom egyik célja az volt, hogy megszólítson embereket, olyan értelemben, hogy saját területükön, a saját tevékenységükkel összefüggésükben megnyilatkozzanak arról, hogyan látják ezeket a kérdéseket, amelyeket igyekeztem megnyitni. Ilyen értelemben az lenne a jó, ha a vajdasági magyar közélet lehető legszélesebb rétege, köre mondaná el minél nyíltabban, minél őszintébben, minél kevésbé félve az esetleges retorziótól azt, hogyan látja a jelen pillanatbeli közéleti közállapotokat” – fejtette ki a Vajdaság Mának adott nyilatkozatában a parlamenti képviselő.

Basity Gréta, Rizsányi Attila

Ünnepelt a 140 éves Székelykeve - illusztráció
2026. JÚNIUS 28.
[ 22:07 ]
Július 3. és szeptember 6. között meghosszabbított nyitvatartással üzemel a Bajmok–Bácsalmás közúti határátkelőhely – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az eddigi 7 és 19 óra közötti nyitvatartás helyett pénteken, szombaton és vasárnap reggel 7 órától éjfélig lehet átlépni a határt. A...
2026. JÚNIUS 26.
[ 11:41 ]
Dragan Kleut, a Bánsági Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Szövetsége elnöke kijelentette, hogy a felvásárlók az új búzatermésért kilogrammonként 18 dinárt kínálnak, miközben 2008-ban az ár 22–23 dinár volt. Figyelmeztetett, hogy utcai tiltakozásokba kezdenek, ha az ár nem emelkedik. Kleut a Beta...
2026. JÚNIUS 25.
[ 12:11 ]
Negyven, a tartományi közigazgatásban dolgozó alkalmazott vesz részt olyan képzésen, amelyen a mesterséges intelligencia haladó használatát, ezen belül a nagy nyelvi modellekhez írt összetett utasítások, vagyis promptok készítését sajátítják el. A program elsősorban a turizmus területén dolgozóknak szól, a képzésre...
2026. JÚNIUS 24.
[ 18:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó