Vajdaság
Zombor: Nem lesz fönnakadás a könyvek kölcsönzésében
Betűméret:             

A zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtárból történt elbocsátások kapcsán nyilvánosság elé állt Vladimir Jerković igazgató is. Mint mondta, a városi tanács képviselő-testület által jóváhagyott határozatát kényszerült az intézmény végrehajtani. A kormány ésszerűsítési rendeletére hivatkozva született határozat szerint az intézmény dolgozóinak egynegyedét kellett meneszteni, mégpedig a törvényeket, köztük a szakmaiságra vonatkozót is betartva.

Az igazgató azt is kijelentette, a döntést megelőzően szakértőkkel, szakmai szervezetekkel is tárgyaltak az illetékesek, megbeszélést folytattak egyebek közt a Magyar Nemzeti Tanáccsal is.

- Zombor különleges helyzetben van, hiszen tizenöt falusi fiókkönyvtárat működtet, amire nemigen akad másutt példa. Ez különösen nehezítette annak a megoldását, hogy a továbbiakban se szűnjenek meg ezek a kirendeltségek. A tizenöt helyből tíz helyen kényszerültünk felmondást adni. A munkaviszonyban maradt öt falusi könyvtáros két városival együttesen látja majd el a jövőben a feladatokat heti két-három alkalommal az érintett településeken– hallottuk az igazgatótól.

Jerković a VRTV újságírójának nyilatkozva hangsúlyozta, ezentúl sem lesz fönnakadás a könyvek kölcsönzésében. Az olvasók írásban, akár személyesen, akár elektronikus úton is igényelhetnek olvasnivalót és azt a könyvtár a szállítási költségek megfizettetése nélkül biztosítja számukra.

F. Cirkl Zsuzsa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A polgárok és aktivisták ma reggel is folytatták a bíróság és az ügyészség épületének blokádját Újvidéken, követelve hat aktivista, köztük az éhségsztrájkot folytató Marija Vasić tanárnő szabadon bocsátását, akit állapota romlása miatt a belgrádi börtönkórházba szállítottak. Nagy számú polgár gyűlt...
2025. MÁJUS 19.
[ 9:17 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) székhelye előtt tüntetnek ma Újvidéken. A nap folyamán verbális összetűzésre és tojásdobálásra is sor került a tiltakozók és a hatalmi párt képviselői, szimpatizánsai között. A rendőrség választotta szét őket. A 021 helyszíni tudósítása szerint a tömeg nem fogyatkozik az SNS...
2025. MÁJUS 18.
[ 22:08 ]
Egész napos, sokszínű és békés egyetemi tüntetés zajlik ma Szabadkán, amelyhez Szerbia számos városából csatlakoztak diákok, tanárok, civil aktivisták és szimpatizánsok. A nagyszabású eseményt már a hét eleje óta fokozott érdeklődés övezte, a programok péntek este egy ünnepélyes fogadással kezdődtek, ahol a város...
2025. MÁJUS 17.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó