Vajdaság
Az MNT elnöke elfogadhatatlannak tartja a zombori könyvtárban történteket
Betűméret:             

Szeptember elsejével a zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtárban tíz könyvtárosnak adtak felmondást létszámleépítésre hivatkozva. Mint hírül adtuk, a menesztett dolgozók többsége a környező települések fiókkönyvtáraiban dolgozott, amelyeket így a bezárás és a felszámolás veszélye fenyeget, nem beszélve arról, hogy a kisebb településeken a könyvtár és a művelődési élet szorosan összefonódik. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke közleményben reagált a magyar közösséget is súlyosan érintő helyzetre:

"A zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtárban hónapok óta tartó patthelyzetet az intézmény vezetősége minden korábbi jó szándéka és igyekezete ellenére, amelyről a Magyar Nemzeti Tanács elnökeként személyesen is megbizonyosodhattam ez év áprilisában, a lehető legszerencsétlenebb módon oldotta fel: felmondott tíz falusi fiókkönyvtár könyvtárosának.

A Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű intézményre nehezülő leépítési kötelezettség végrehajtásának elhúzódása sokakban azt a reményt táplálta, hogy elmaradnak a felmondások. Épp ezért képmutatónak tartom azt a magatartást és felháborodást, amely most épp azok részéről fogalmazódik meg, akik nagyon is jól tudták már hónapokkal ezelőtt, hogy nehéz lesz – ha nem lehetetlen – megoldást találni erre a kényszerhelyzetre, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartom azt is, hogy a Zombor környéki magyar falvak könyvtár és magyar könyvtáros nélkül maradjanak.

A már több mint fél éve megoldhatatlannak és kimozdíthatatlannak tűnő problémára kínált mostani megoldás semmiképp sem támogatható, ami viszont segíthetné az előállt helyzet mielőbbi rendezését csak akkor fogadható el, ha az intézmény és a város felelősei a legrövidebb időn belül olyan megoldásokat kínálnak fel és nyújtanak az érintett településeknek, amelyek tartósan rendezik a falusi fiókkönyvtárak zavartalan működését és könyvellátását, közművelődési szerepüket pedig megerősítik az ott élők kulturális, közművelődési és oktatási érdekeinek teljes körű érvényesítésével", áll az MNT elnöke által aláírt, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó