Vajdaság
A VMDP is Aleksandar Vučićot támogatja a szerbiai elnökválasztáson
Hangzott el a párt Intéző Bizottságának ülését követő sajtótájékoztatón
Betűméret:             

A szerbiai elnökválasztáson a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, akárcsak két koalíciós partnere (a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Egység Párt) Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő jelölését támogatja. A VMDP-ben azt szeretnék, ha az elnökválasztáson Vučić győzne, és abban bíznak, hogy ez a győzelem fölényes lesz – hangsúlyozta pártja sajtótájékoztatóján Csorba Béla elnök.

Elmondta, úgy véli, hogy az adott politikai helyzetben az SNS elnökének a jelölése a legjobb választás, mert az országnak meg kell szabadulnia azoktól a ballasztoktól, amelyek ahhoz a rossz értelmű nemzeti radikalizmushoz kötötték a szerb politikának egy részét, amely oly sok kárt okozott a szerbségnek és magának a szerb államnak is. Másrészt a VMDP-ben Vučićban látják azt a politikust, aki az elmúlt évek során több olyan lojális gesztust is tett a magyarok irányába, amely a jövőre nézve biztató lehet.

Csorba Béla szerint nagyon fontos volna, hogy az elkövetkező években az EU-s csatlakozási folyamatban felülbírálásra kerüljenek azok a korábbi politikai és jogi döntések, amelyek hátrányosan éreztették hatásukat a magyar kisebbség kollektív önazonossága megőrzése tekintetében, magyarán, amelyek gátolták az autonómia megvalósítását. A VMDP-ben nem gondolják azt, hogy pusztán önmagában az elnökjelöltnek a személye ebben a kérdésben változást hoz, de nem zárják ki, hogy az eddigi szerb-magyar jó viszony a következő években tovább erősödik. Ebben a kérdésben még február harmadikán egységes álláspontot alakított ki a VMDP, a VMSZ és a MEP tette hozzá Csorba Béla.

A politikus arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy december végén levelet intézet Miloš Vučevićhez, Újvidék polgármesteréhez, melyben a VMDP által létrehozott emlékbizottság nevében támogatását kéri az 1944-es 45-ös magyar áldozatoknak szánt Makovecz-féle emlékmű megépítéséhez. Mint mondta, ez a kérdés különös jelentőséggel bír most, amikor a város arra készül, hogy 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. Válasz azonban máig nem érkezett a megkeresésre. Csorba nem rejtette véka alá, hogy ebben a kérdésben a VMDP és a VMSZ között nincs egyetértés, a VMSZ támogatása nélkül viszont ez a cél nem valósulhat meg.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a VMDP nevében a pártelnök megkereste a temerini polgármestert és azt kérte tőle, hogy az egykori járeki haláltábor több mint 6.500 ártatlan német, magyar és más nemzetiségű áldozatának emlékhelyén felállítandó emlékmű ne csak a legnagyobb számban ott nyugvó német áldozatokra emlékeztessen, hanem a magyar áldozatokra is, mégpedig magyar nyelven is. Válasz egyelőre erre a megkeresésre sem érkezett – tette hozzá Csorba Béla, a VMDP elnöke, aki bízik abban, hogy méltányolni fogják a magyarok jogos követelését. Annál is inkább, mert a kezdeményezést Pásztor István, a VMSZ vezetője, a tartományi képviselőház elnöke is támogatja.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a VMDP Intéző Bizottsága ülésén döntés született arról is, hogy a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő párt a tavasz folyamán, valószínűleg Temerinben, megtartja tisztújító kongresszusát.

Ternovácz István

A Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságfejlesztési programjának támogatásával összesen 5374 hektár termőföldet vásároltak meg a vajdasági magyar gazdák – emelte ki Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke a közösségi oldalán közzétett videójában. Mint elmondta, a program egyik legfontosabb eredménye,...
2026. JÚLIUS 17.
[ 18:12 ]
A vajdasági magyar közösséget érintő legfontosabb kérdésekről egyeztetett Budapesten a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége a magyar kormány és az Országgyűlés képviselőivel. A szervezet vezetői szerint a találkozó fontos első lépés volt egy új együttműködés kialakításában, amelynek...
2026. JÚLIUS 17.
[ 13:53 ]
Vajdaságban pénteken túlnyomóan napos, száraz és rendkívül meleg idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 36 Celsius-fok között alakul, a reggeli órákban pedig 17–22 fok várható. A meteorológiai előrejelzés szerint péntek éjszaka nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és Vajdaságot eső, záporok,...
2026. JÚLIUS 17.
[ 8:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó