Vajdaság
Bogdan Laban szerint tőrbe csalták, de ez nem mentség a viselkedésére
Szabadka polgármestere is nyilatkozott az országos botrányt kevert hangfelvétel kapcsán
Betűméret:             

Egy óra sem telt el az ellenzéki Saša Janković és Maglai Jenő sajtótájékoztatója után és Bogdan Laban is a nyilvánosság elé állt, hogy bocsánatot kérjen Szabadka város és Szerbia lakosságától, azért mert egy „magánbeszélgetés” alkalmával durva és keresetlen szavakat használt, amit nem lett volna szabad megengednie annak, aki ilyen fontos tisztséget tölt be a közigazgatásban – fogalmazott Laban.

Szabadka város polgármestere azzal indokolta kirohanását, hogy hosszú hónapok óta családjával együtt fenyegetések és becsmérlések özönének van kitéve, amire heves természete miatt indulatosan reagált egy előre megrendezett szituációban.

Bogdan Laban hozzátette, hogy nem menekül a felelősség elől, a Szerb Haladó Párt fogja elbírálni, hogy milyen következményekkel jár majd a viselkedése, ugyanakkor hozzátette, hogy a sajtótájékoztatóra az kényszeríti, hogy Maglai Jenő, korábbi polgármester és „mecénása” Saša Janković nyilvánosan bírálta őt, miközben Maglai – Bogan Laban szerint – tönkretette a várost, adósságokat halmozott fel és kapcsolatot tartott fenn az ún. zimonyi klánnal – állítja a polgármester, aki szerint az ellenzéket éppen a mostani városvezetés eredményessége zavarja legjobban. Saša Janković pedig a jó magaviseletről oktatja Labant, miközben olyan embert véd, aki kijelentése szerint meggyalázná Aleksandar Vučić sírját a halála után.

„Szilárd meggyőződésem, hogy maffiás tőrbecsalás áldozata lettem. Az utolsó napig, amíg ezért a városért felelek a lehető legjobban fogom vezetni; nem lesz lopás, nem lesz hűtlen kezelés Szabadkán” – jelentette ki Bogdan Laban, majd anélkül, hogy az újságírók feltehették volna kérdéseiket, elhagyta a Városi Sajtóközpont helyiségét, annyit még elmondott, hogy a napokban válaszol majd többek között arra is, hogy lemond-e tisztségéről.

Basity Gréta

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó