Vajdaság
Magyarkanizsa: Akció a dohányfüst elleni küzdelem napján
A dohányban egyetlen hasznos összetevő sincs, hangzott el az Egészségház figyelemfelkeltő akcióján
Betűméret:             

A dohányfüst elleni nemzeti napról – a Közegészségügyi Intézet koordinálásával – ma délelőtt sok más szerbiai intézmény mellett Magyarkanizsán is megemlékeztek. Az Egészségház előcsarnokában szórólapokat osztogattak a betérő pácienseknek, egyúttal felvilágosították őket a dohányzás ártalmairól is.

„A dohányban a kutatók szerint mintegy 4-7 ezer összetevő található. Közülük 40-ről tudjuk, hogy rákkeltő, de az összes többi között sincs egyetlen olyan sem, ami bármilyen formában jó hatással lenne szervezetünkre” - nyilatkozta az újságíróknak dr. Nada Jakić tüdőszakorvos a ma délelőtti akció során. -”Mindannyian tudjuk, hogy a dohányzás f'üggőséget okoz, szűkíti a vérereket, növeli a vérnyomást, ezzel együtt növekszik a szívinfarktus és az agyvérzés veszélye is. Nagyon fontos a megelőzés, amit már a gyerekek körében kell elkezdeni. Ebben csak a családdal és az iskolával közösen tudnak eredményesek lenni az egészségügyi intézmények. Én mindig azt mondom, hogy a gyerekeknek példát kell mutatni azzal, hogy sem a szülő, sem a tanár, de az orvos sem dohányzik, mert egyedül ez szavatolhatja, hogy a gyermek sohasem fog rágyújtani. A dohányzásról nem könnyű leszokni, de biztosabb és egészségügyi szempontból is mindenképpen eredményesebb, mint az utólagos gyógykezelés. A gyerekek mellett a dohányzás által leginkább veszélyeztetett a várandós nők kategóriája, ahol a születendő kisbabán is kimutatkoznak a dohányzás okozta károsodások. Sajnos a dohányzás tekintetében a nők száma mára kiegyenlítődött a férfiakéval. Én mindenkinek azt mondom, hogy a legjobb megelőzés, ha soha sem kezdünk el dohányozni, de ha már rászoktunk, akkor mielőbb szokjunk le. Nincs olyan ember, aki nem tud leszokni, csak olyan, aki nem akar. Utóbbiaknak, akiknek a tanácsadás nem elég, 25 napos programot dolgoztunk ki a leszokásra ” - mondta a doktornő.

A dohányfüst elleni akcióból kivette részét Gyólay Karolina, az intézmény igazgatója is.

„A doktornő által felsoroltak mellett a dohányzásnak kulcsszerepe van a tüdőrák és a bronhitisz kialakulásában is. A kismamáknál vetélést, a baba kis súllyal születését, esetenként koraszülést idézhet elő, míg a fiataloknál a függővé válás mellett egy pszichikai instabilitást is okozhat. A dohányzás elleni törvény hatására valamelyest csökkent ugyan a dohányzók száma, ezzel párhuzamosan növekedett a leszokni akarók aránya, de ez még minden nem elég. Intézményünkben először tanácsadással próbáljuk rávenni a pácienseket, hogy hagyják el a cigarettát, ha azonban ez nem megy, akkor segédeszközöket alkalmazunk, mint a nikotin-tapasz, a nikotinos cukorka és rágógumi vagy a tabletta. A leszokáshoz elvileg két dologra van alapvetően szükség: egyik az erős akarat, a másik az elszántság, amihez elengedhetetlen, hogy a páciens változtasson szokásain, ami több mozgást és egészségesebb táplálkozást feltételez. A már említett törvény egyértelműen a nemdohányzókat védi, hiszen a közintézményekben vagy más nyilvános helyen nem megengedett a dohányzás, sajnos azonban egyes hotelekban, éttermekben és más hasonló helyen még mindig rá lehet gyújtani, ezért szigorítani kellene a törvényes előírásokon, hogy a dohányosok mellett a nemdohányzóknak ne kelljen elviselniük a dohányfüst okozta ártalmakat” - fejezte be az igazgatónő.

A dohányfüst elleni küzdelem nemzeti napjára szervezett akció a magyarkanizsai Egészségház szakembereinek és vezetőinek reményei szerint újra többeket rávesz majd arra, hogy felhagyjanak a dohányzással, amivel egészségesebb és tisztább környezetet biztosítanak saját maguknak, de a környezetükben élőknek, nem utolsó sorban saját családtagjaiknak is.

***

Szerbiában január 31-e a dohányfüst elleni küzdelem nemzeti napja. Minden negyedik polgára napi szinten dohányzik, ami azonban ennél is elrettentőbb, minden kilencedik gyerek kipróbálta már a cigarettát, többségük aktív dohányossá vált. Ezzel az ország az európai országok között a második helyen áll. Dicstelen pozíció ez Szerbiának, ami ellen küzdeni kell. A 2010-ben meghozott, a dohányzás korlátozását szabályozó törvény javított ugyan a helyzeten, de a nemdohányzók még mindig sok helyen ki vannak téve a dohányfüst okozta veszélyeknek.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban