Vajdaság
A helyi hatalom kezdeményezte Nagybecskerek nevének megváltoztatását Zrenjaninról Petrovgradra
Betűméret:             

Nagybecskerek város kezdeményezte a helyi önkormányzati minisztériumnál a település nevének megváltoztatását Petrovgradra.

A kezdeményezés, hogy a várost ismét Petrovgradnak hívják, már évtizedek óta időről időre felvetődik, de még egyik helyi önkormányzat sem indítványozta azt komolyan. Kivéve a mostanit, amely egy lépéssel tovább lépett, hiszen kikérte az illetékes minisztérium véleményét a névváltoztatásról, közölte az N1.

„Várjuk a választ, és szeretnénk tudni, hogy egyáltalán milyen folyamatokra számíthatunk, nem sietünk sehova. Lehet, hogy éppen a 2018-as év, amely városunk felszabadításának és Szerbiához csatolásának 100. évfordulója, az az év, amikor vissza kell állítanunk városunk régi nevét”, mondta Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere.

Azt már akkor lehetett sejteni, hogy a város támogatja Nagybecskerek nevének megváltoztatását, amikor a település bejáratánál lévő táblán megjelent a Petrovgrad felirat, illetve amikor a város központjában visszaállították a szerb Karađorđević Péter király szobrát. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a polgárok támogatják-e Nagybecskerek nevének megváltoztatását.

38 napirendi pont szerepelt a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 27. rendes ülésén, amelyen egyebek mellett oktatási és kulturális intézmények munkájáról, valamint több iskola működésével kapcsolatos kérdésről döntöttek. A tanács tagjai elfogadták a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 16:06 ]
Változékony, de továbbra is meleg idő várható ma Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli napsütés után helyenként eső, zápor, illetve zivatar is kialakulhat. A tartomány északi és nyugati részén elsősorban a reggeli és délelőtti órákban várható csapadék, míg...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 8:06 ]
A tartományi kormány 200 millió dinárt különített el egy mágnesesrezonancia-készülék beszerzésére a zombori Dr. Radivoj Simonović Közkórház számára, valamint annak a helyiségnek az átalakítására, amelyben a berendezést elhelyezik, jelenti az RTV. A korszerű diagnosztikai eszköz beszerzésével a tartományi kormány...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó