Vajdaság
Megyarkanizsa a családbarát önkormányzat
A polgármestere meglátogatta az év első újszülöttjeit
Betűméret:             

Magyarkanizsán – más községektől eltérően – az a szokás, hogy a polgármester nem közvetlenül születésük után, már a kórházban, hanem két, két és fél hónappal később látogat el az újszülöttek családjaihoz, akkor, amikor már a baba is és az anyuka is megerősödött. Így volt ez most is. Fejsztámer Róbert ma délelőtt ült autóba, hogy eleget tegyen ennek a kötelezettségének is.

Első útja az adorjáni Vajda Valentinához vezetett, aki – első kislányként - 2018. január 3-án látta meg a napvilágot, majd felkereste az év első kisfiú újszülöttjét, a két nappal később született horgosi Milan Lončarevićet is. A szülők, akiknek van már egy-egy idősebb gyermeke is, igencsak meglepődtek, amikor megtudták, hogy az ő gyermekeik lettek a község idei első újszülöttjei, de megörültek a látogatásnak és a kapott önkormányzati támogatásnak, hiszen ilyenkor minden segítség nagyon jól jön.

„Ez egy szép gesztus önkormányzatunk részéről, bár úgy gondolom, hogy nem kimondottan ezen a látogatáson van a legnagyobb hangsúly, hanem azon a hozzáálláson, amit az önkormányzat, mint családbarát önkormányzat képviselni próbál, és évről évre igyekszik bővíteni azokat a szolgáltatásokat és háttértámogatásokat, amelyeket elsősorban a nagycsaládosoknak kíván biztosítani. Egy nagyon széles családtámogatási programról beszélünk. Azért fontos nekünk ennek a több gyermek nevelését is felvállaló rétegnek a támogatása, mert ők azok, akik esetében az önkormányzat hozzá tud adni valamit saját családbarát programjához. A munkahelyeken biztosított bérek nagyságát az önkormányzat nem tudja befolyásolni, mint ahogyan az ország általános, gazdasági vagy jogi légkörét sem, viszont a helyi szintű dolgokat, legyen az a bölcsödétől, az óvodán és iskolán vagy a középiskolán át az egyetemi tanulmányokig, utazásokig, ösztöndíjrendszerig, étkezési támogatásokig, egyszeri juttatásokig, tehát családorientált programokig, már hatással tud lenni. Ebből a szempontból szerencsések is vagyunk, mert polgáraink mernek javaslatokat adni, amiről a néhány kismamával vagy leendő anyukával folytatott beszélgetésem során már magam is meggyőződtem. Nagyon jó ötleteket és javaslatokat hallottam tőlük, amelyeket az önkormányzat be fog építeni a támogatáspolitikájába” - nyilatkozta a látogatások után Fejsztámer Róbert polgármester.

A tisztánlátás kedvéért: A magyarkanizsai község családbarát programja keretében minden elsőként, másodikként vagy harmadikként született gyermek 15.000 dináros egyszeri juttatást, az ikrek pedig 30.000 dináros támogatást kapnak. Minden egyes újszülött 2.800 dinár értékű babacsomagot kap, amiből 2017-ben 172 darabot osztottak ki. Az év első leány illetve fiú újszülöttjének 50.000 dinár jár. Az önkormányzat minden nagycsaládban a harmadik illetve az utána született minden gyermeknek ingyenes uzsonnát biztosít az óvodában, továbbá minden harmadik és negyedik gyermek a családban ingyenes fél- vagy egész napos napközis óvodai ellátásban részesül. A nagycsaládosoknak ezen felül jár a nagycsaládos kártya is, ami további kedvezményekre jogosítja fel őket.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban