Vajdaság
Huszonkét munkáltató 104 munkahelyet kínált a mai magyarkanizsai állásbörzén
Betűméret:             

A 15. állásbörzét szervezte meg ma délelőtt Magyarkanizsán, a Művészetek Háza előcsarnokában a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) helyi fiókja.

A nagykikindai kirendeltség képviselője elmondta, hogy erre az alkalomra 22 községi, környékbeli és távolabbi, de Magyarkanizsán is működő munkáltató jelentkezett be, akik 104 szabad munkahelyet kínáltak fel a község munkavállalói számára. Meglátása szerint az állásbörzék bizonyították létjogosultságukat és maguk a munkáltatók is kérik azok rendszeres megszervezését.

Ezeken a börzéken a munkavállalók és a munkáltatók közvetlen kapcsolatba kerülnek egymással, tudnak tájékozódni illetve tájékoztatni, minek eredményeként nem ritka eset, hogy már ezeken megszületik a megállapodás néhány munkavállaló alkalmazásáról.

A szolgálat figyelemmel kíséri az állásbörzék eredményességét, hiszen tudnia kell, megéri-e megszervezni őket, és arra a következtetésre jutott, hogy igen, megéri, mert például a tavalyi állásbörzén 178 személy jutott munkához.

Az állásbörzén megjelent Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is, aki köszönetét fejezte ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak, hogy ahogyan minden évben, az idén is megszervezte Magyarkanizsán az állásbörzét.

„Őszintén remélem, hogy sokan megtalálják majd a lehetőséget, hogy valamilyen munkához jussanak, hiszen eléggé széles a felkínált munkahelyek köre. Találhat munkalehetőséget mindenki egészen az általános iskolai végzettségűektől a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkig. Sok sikert kívánok mindannyiuknak ahhoz, hogy ha holnaptól még nem is, de a jövő héttől minél többen munkába tudjanak állni – mondta köszöntő szavaiban Magyarkanizsa polgármestere.

Bödő Sándor

A Roma Párt bűnvádi feljelentést nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez a nagybecskereki rendőrkapitányság parancsnoka, Branislav Todorović és az említett kapitányság több más munkatársa ellen. A párt elnöke, Srđan Šajn közlése szerint a feljelentést a nagybecskereki Manuel Ametov (19) ügyében tanúsított rendőrségi...
2026. FEBRUÁR 25.
[ 21:44 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartja 23. rendes ülését, amelyen a testület tagjai 42 napirendi pontot tekintenek át. A tanács pénzügyi és szakmai beszámolóinak elfogadása mellett több, a szervezet által társalapított intézmény jelentése is a döntéshozók elé kerül. Fremond Árpád, az MNT elnöke a szerdai...
2026. FEBRUÁR 25.
[ 13:44 ]
A bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskola nem tett eleget az esélyegyenlőségi biztos ajánlásának, és nem helyezte vissza állásába Beszédes Nagy Andrea tanárnőt. Mindez annak ellenére történt, hogy az esélyegyenlőségi biztos megállapította: a pedagógust diszkrimináció érte, amikor 17 év munkaviszony után nem...
2026. FEBRUÁR 25.
[ 13:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó