Vajdaság
Magyarkanizsa: A szépkorúak újabb csoportja nyert számítástechnikai alapképzést
Tegnap délután tizenöten vették át a sikeres vizsgát igazoló bizonylatot
Betűméret:             

Immár a negyedik, szépkorúaknak szervezett számítástechnikai tanfolyam fejeződött be a magyarkanizsai CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény informatikatermében.

Az első három megszervezésére maga a CNESA pályázott, de mivel a legutóbbin csak civil szervezetek vehettek részt, a pályázatot a Felnőttképzők Regionális Hálózata (FERHA) nyújtotta be a szerb kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési minisztériumhoz, ahol pozitív elbírálásban részesült. Ennek eredményeképp a most befejeződött tanfolyam ingyenes volt a hallgatók részére. A tegnapi vizsgázás után a hallgatók átvették a kurzus befejezését igazoló elismervényt.

„A ma véget ért képzés a most használatos program szerint valóban a negyedik a sorban, de voltak már azt megelőzően is időskorúaknak szervezett informatikai képzéseink, de azokon más programokat használtunk. A most használatos egy magyarországi, akkreditált képzési program. Az érdeklődés nem csökken a szépkorúak körében, ami valószínűleg az újabb kori elvándorlás miatt van így, hiszen a munkaképes, fiatal lakosság külföldre költözésével megnőtt az igény az iránt, hogy az itthon maradott szülők vagy nagyszülők a legolcsóbbnak tűnő módon, az interneten keresztül tudják tartani a kapcsolatot szeretteikkel. Ez a képzés éppen ennek a kapcsolattartásnak az elsajátítására irányul. Egyébként mindig túljelentkezés van ezekre a képzésekre. Az elsőre például a 15 helyre nem kevesebb, mint 90-en jelentkeztek, de azóta is nagyobb az igény, mint a lehetőségeink. Sajnos a számítógépes terem befogadóképességének okán 15-nél több személyt nem tudunk felvállalni egy-egy képzésre. Ez a program 40 órás képzést irányoz elő, amelyet, mint korábban is, Magyari Attila mérnök tartott a résztvevőknek” - nyilatkozta Sarnyai Károly, a FERHA elnökségének elnöke.

A magyarkanizsai Jánosi Erzsébet nagyon megörült a lehetőségnek és egy pillanatig sem gondolkodott, jelentkezzen-e vagy se.

„Van otthon gépünk, de nem tudok rajta dolgozni, csak a férjem szokta használni. Nekem az volt a gondom, hogy egyszerűen nem mertem hozzányúlni a számítógéphez, mindig attól féltem, hogy valamit elnyomok, eltüntetek és abból baj lesz. Persze ilyesmi ezután is megtörténhet, de ezen a képzésen Attila megtanította velünk az alapokat, és azt is, hogy a jövőben bátran hozzá nyúljunk a géphez, mert ha mellé is ütünk valamit, azt helyre lehet hozni. Nem volt nehéz a tanfolyam, örömmel jártunk ide, új ismerettségeket is kötöttünk és most már sajnáljuk, hogy vége lett. Remélem lesz majd folytatása, akár egy magasabb szinten is. Örülök, hogy sikerült befejeznem ezt a számomra nagyon fontos a képzést, mert a kis unokám külföldi tanulmányokra készül és szeretném vele napi szinten tartani a kapcsolatot, legalább így, az interneten keresztül.”

Jelenleg egy horgosi képzés szervezése van folyamatban az ott élő szépkorúak számára. Nadrljanski Tornai Erikától, a CNESA igazgatójától megtudtuk, hogy az sajnos önköltséges lesz, mert nem volt erre a célra nyitott pályázat, ennek ellenére a tegnapi nappal ott is betelt a létszám. A húsvéti ünnepek utáni héten a résztvevőkkel megbeszélést tartanak, majd megkezdődnek az órák. Annyi könnyítést azért biztosítanak a szervezők, hogy a képzés költségét annak tartama alatt részletekben is kifizethetik a hallgatók.

Bödő Sándor

Enyhült a hőség Vajdaságban - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Radivoje Jovović független tartományi képviselőt közvetlenül azután érték fenyegetések, hogy bejelentették: a tartományi képviselőházban megalakult a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselőcsoport, amelynek ő is tagja. Radivoje Jovović Facebook-oldalán azt írta, szinte soha nem kapott még annyi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:59 ]
A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó