Vajdaság
Hurka- és kolbászfesztivál nyolcadszor Adorjánon
Betűméret:             

A hideg és esős idő sem tántorította el a VIII. Hurka- és kolbászfesztivál résztvevőit az adorjáni Kontakt udvarában, akik már kora reggel hagyományos disznóvágással és pörköléssel kezdték a napot. 107 csapat, vagyis több mint 500 ember indult a versenyen a legjobb hurka és kolbász készítője díjakért, akik mind értékes ajándékokban részesültek. Az 5 fős csapatoknak 5 kiló hurkának való belsőségből és 5 kiló kolbász töltelékből kellett versenyképes ételeket készíteni, ami azt jelenti, hogy összesen 1,7 tonna hurka és kolbász alapanyagot osztottak ki a szervezők.

Nem volt könnyű dolga a versenyző csapatoknak, hiszen egy tíztagú zsűri értékelte őket, Bene Sándor siófoki mesterszakáccsal az élen. Elmondása szerint elsősorban az állagra, színre, és a fűszerezésére figyeltek a legjobban.

- Tulajdonképpen azt mondják az idősebb emberek, hogy ha nézzük a magyar zászlót, abban benne van a jó kolbásznak a fűszerezése. A piros-fehér-zöld. A piros az a paprika, amelyből 3 deka kell, sóból kettő deka, az a második, a fehér, és végül a zöld, azok a fűszerek, a fokhagyma, a köménymag, és a többi ízlés szerint. Valójában ez volna a jó kolbász fűszerezésének alapja - mesélte a mesterszakács.

A zsűri értékelése alapján a legjobb kolbászokat a Zimax csapata készítette, másodikként végzett a Telek Paprika delegációja, míg a harmadik helyezést pedig a pándi hagyományőrzők tudhatják magukénak.

A legjobb hurka készítői az Agi-coop csapat tagjai, míg másodikként a Rémusz 2 csapata, harmadikként pedig a pándi hagyományőrzők végeztek a versenyen.

A legjobb csapatnak járó díjat Polyák Liliék érdemelték ki.

A délután folyamán összesen 8800 darab kolbászt és 1200 darab hurkát is kisütöttek a szervezők, amelyet ingyenesen szét is osztottak a rendezvény látogatói között. A jó hangulatról egész délelőtt öt lakodalmas zenekar gondoskodott. Színpadra léptek a Kikindai Vidám Fiúk, a Tresnyeváci Ászok, a Nefelejts, az Eridánusz és a Tornyosi Zsiványok, a mintegy 2000 négyzetméternyi felállított nagysátorban.

Adorjánon ezen a napon minden a hurkáról és a kolbászról, emellett a barátkozásról és a családi programokról szól, amit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ilyenkor több mint 10 ezer ember látogat el az észak-bácskai kis faluba Vajdaság több településéről és Magyarországról is egyaránt.

Borsos Csaba, a fesztivál megálmodója a kezdetekben még csak remélni merte, hogy egy ilyen színvonalas rendezvényt tudnak majd létrehozni a helyiek segítségével Adorjánon.

- A falunk apraja-nagyja készült erre a mai napra, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az óvodásaink is itt vannak, valamint több csapat is van a faluból, aki benevezett. Amit fontos megemlítenem az az, hogy ezen a héten a falunk lakosságából legalább harmincan folyamatosan itt tevékenykedtek, takarítottak, és mindenki azon dolgozott, hogy minél sikeresebb és jobb legyen ez a mai rendezvény - nyilatkozta a szervező.

Az egész napos rendezvényen emellett kirakodóvásár és mezőgép bemutató várta az érdeklődőket, a délután folyamán pedig sztárvendégként Bangó Margit, Delhusa Gjon, Szikora Róbert és az RGO léphetett színpadra.

Bartok Zsófia

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény magyarkanizsai központi épületében tartományi támogatásból megvalósult a csoportszobák padlójának felcsiszolása és festése. Ez alkalomból látogatott el oda pénteken Fejsztámer Róbert polgármester, akit Veselinov Ibolya, az óvoda igazgatója fogadott. A Gyöngyszemeink...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 11:36 ]
Tomislav Žigmanov emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős miniszter kijelentette, Szerbia kormányának alapvető elkötelezettsége a befogadás, az integráció, valamint a multikulturalizmus megőrzésének és fejlesztésének, továbbá a hagyományok és a kultúra megőrzésén és fejlesztésén...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 11:35 ]
Pénteken hajnali fél öt körül tűz ütött ki Újvidék Bangladesként ismert nyomornegyedében. Több tucat épület égett le. A tüzet megfékezték, de a terepen még mindig itt vannak az újvidéki tűzoltók, mentők, valamint a szociális központ munkatársai is. A tűz oltásában a NIS kőolajipari vállalat tűzoltói is...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 9:46 ]
Beolvasás folyamatban